Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1573 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 22. (Debrecen, 1992)

1. Lakatgyártó (Lakatgyartho) Gergely özvegye, Deák (Literátus) Kristóf javait és jó­szágait 131 forint adósság miatt letiltotta és letartotta, nehogy előtte bárki is meg­vehesse. 29. Április, nempeferia 4. ante Ascensionis (ápr. 29. csütörtök) 2. Farkas (-) Péter és Bónis (Bonis) Kálmán között úgy ítéltünk, hogy Farkas Péter harmadnapig tegyen esküt arra, miszerint Bónis Kálmánnal megejtett biztos szám­adás után a társaság nyereségéből nála semmi sincsen. Mivel azonban Farkas Pé­ter a harmadik nap elérkezte után sem jelent meg az eskü letételére, Bónis Kál­mán prókátora emiatt tiltakozott. 3. Kenyérsütő (Kenyersütho) Veronika felperes asszony és veje, Szabó (Zabo) Bálint között úgy ítéltünk, hogy Szabó Bálint minden jószágát és vagyonát, mind a lova­kat, mind a szekeret és mindent, ami az elhunyt felesége javaiból nála van, tizenöt napon belül eskü alatt az említett felesége árváin kívül hozza elő. Aztán a javakat egyenlőképpen fel kell osztani a peres felek között. 4. Molnár (Molnár) Péter özvegye Zsófia asszonyt Szűcs (Zücz) Egyed özvegye per­befogta 31 forint miatt. A felperes asszonynak bizonyítást engedtünk, tizenöt na­pon belül. 5. Nagyszombatban lakó (de Tyrnavia) Kovács (Kowacz) Ferenc felperes és Patkó (Patkó) István alperes között a 82 forint miatt úgy határoztunk, mivel az a 82 forint nála nincsen, tartozik esküvel a testvérének. Ha pedig Patkó István nem akarna megesküdni, Kovács Ferenc tegye le az esküt, hogy a 82 forint mégis annál van. E dologra 15 napot tűztünk ki. 6. Szűcs (Zwcz) Gergely, Kun (Kwn) György javait tartozása miatt letartotta. - 368. oldal­1. Márta bábaasszony és Makai (Makaj) Péter felesége peres felek között a bíróság színe előtt indult per elhalasztásáról olyan egyezség született, hogy a per maradjon függőben addig, míg Márta bábaasszony és prókátora Nagy (-) Péter Erdélyből hazatérnek. Az alatt kölcsönösen tisztességgel járjanak el egymással szemben, a peres felek között semmi viszálykodás ne legyen. Ha visszatérnek is, ha tisztessé­ges módon meg tudnak egyezni jó, de ha nem tudnak a felek egyezségre jutni, ak­kor törvényes úton kell meghatározni, a peres felek közül, melyiknek kell elsőbben bocsánatot kérni.

Next

/
Thumbnails
Contents