Debreceni várospolitika 1825-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 20. (Debrecen, 1989)
Debrecen város utasításai az országgyűlési követeknek
24 1834. február 8. Ország Gyűlési Követünk Sen. Poroszlay Fridrik Ur a közelebb mult Január Hónap 24-én és 28-án költ Leveleiben az eránt kérvén magának potlo utasitást, hogy a midőn a Vármegyék Követjeinek egy része, némely Királyi Városi Követekkel együtt a Tárnok szék megszüntetésére nyilatkoztatta ki a Kerületi Ülésekben vélekedését de a nagyobb rész, a Kii*. Városok többségével együtt annak megtartása mellett szavazott, hanem * a szerkeztetésen leendő némelly modositásokkal, — a Követ Ur Utasítása pedig egyenesen a szerkeztetést fogadná el: illyen környülállások között, ha ez a Tárgy az Országos Ülésben elő vevődik, mellyik rész vélekedése mellett nyilatkoztatná ki magát? méltóztatott a Ts. és Ns. VáLHit.Közönség az ./. alá ide zárt Jegyző Könyvi Czikkelynél fogva kötelességünkbe tenni, hogy az eránt: mellyiket lehetne az érdeklett, s a Követ Ur Levelében bővebben is ki fejtett Javallatok közzül inkább elfogadni, adnánk véleményes Tudósítást. A mi tehát az érdeklett Javallatokat illeti minthogy a Követ Urnák adott Utasitásban a Ts.Ns. Tanáts és Ns.V.H.Közönség az Országos Kiküldöttség szerkeztetését méltóztatott elfogadni és igy a Tárnok Szék megtartására nyilatkoztatta ki magát, e mellett most is meglehet maradni, s a mennyiben a Kir.Városi Követek által készített, és a Kerületi Ülésekben már tanátskozás alá is vett Törvény Javallatja, a Kir. Városoknak még több kedvezéseket ád, mint az Országos Kiküldöttség szerkeztetése, abban alázatos vélekedésünk szerint azon módosításokkal is, mellyek rajta a Kerületi Ülésbe tétettek, — ha többet nyerni nem lehet, meg lehet nyugodni. Nevezetesen, kezdvén az 1-ső §-phuson, ámbár ugyan a Vármegyék Követjeinek nagy száma, a Kir. Városi Követek egy részével oda nyilatkoztatta ki értelmét, hogy a Tárnoki Törvény Szék megszüntetődvén, a Városi Perek is fellyebb vitel utján a Kir. Táblára menjenek, főképp abból a szempontból, hogy a Kir. Városok az Ország több Rendjeivel iÜy móddal közelebbi kaptsoíatba vétessenek, de nem lehet tagadni, hogy a Tárnoki Törvény Szék megszüntetése, a Kir.városoknak, mint az Ország Negyedik rendjinek alkotmányos állásán igen nagy sebet ejtene. — Ugyan is a Tárnok Szék eredete, a Kir. Városok eredetével egy korú lévén, ezeknek nem olly könnyen elbotsátandó igazuk közzé tartozik az a szabadság mellynél fogva Pereiket a feljebb vitel utján is, a magok kebeléből választandó Birák eleibe terjeszthetik, és legalább az az egy út még nyitva marad előttök, hogy a törvényes pályán magoknak érdemeket szerzett Férjfiaik a betsület és világi tisztesség léptsőin előre haladhatnak. Ezeken a tekinteteken kívül, mellyek a N. Mlgu Országos Kiküldöttség munkájában is elő vannak számlálva, a Tárnok Szék megtartását javasolja a Perek sebesebb folyamatjánaW elő mozdítása, s a Perlekedő felekre abból háromló s haszon eszközlése is, mert alig lehet kéttségbe hozni, hogy ha a Tárnok Szék állandó Törvény Szék formában fogja üléseit tartani, kevesebb bajokkal lévén elfoglaltatva, sokkal nagyobb sebességgel fogja elvégezni az