Debreceni várospolitika 1825-1848 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 20. (Debrecen, 1989)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS A magyar országgyűlés — két egymással egyenrangú — kamarára, egy­korú kifejezéssel élve táblára oszlott. 1833-tól alakult ki az alsótáblán az a szokás, amely szerint a vármegyei követeknek egyenkénti szavazat joguk volt, a városok és káptalanok követei viszont összesen rendelkeztek egy-egy szavazattal. így a szavazatok megállapítására külön kellett egyeztető ülé­seket tartani — ezeket kerületi üléseknek nevezték. Az érdemi tárgyalá­sok valójában itt folytak. A két tábla között az érintkezés üzenet formá­jában folyt. Amennyiben egyetértés alakult ki a két tábla között a tör­vényjavaslat felirat formájában került az uralkodóhoz. Az udvari hiva­talok válasza helyben hagyó, elutasító vagy módosítást kívánó lehetett. A rendi képviselet fenti keretei között nem alakulhatott ki az országgyű­lés és a társadalom közvetlen kapcsolata. A szabad királyi városok polgársága kiváltságaira féltékenyen elzárkó­zott privilégiumai mögé, a kamarának alávetett helyzete pedig kizárttá tette, hogy az országos politikában a liberálisok szövetségesévé váljon. A városok országgyűlési jogkörének kibővítése — Gergely András vé­leménye szerint — csak a városok belszerkezetének demokratizálását kö­vetően volt elképzelhető. Balogh István „A városi autonómia" c. tanulmányában helyesen állapí­totta meg, hogy „A negyedik rend országgyűlésen vitt szerepének és je­lentőségének látható csökkenése és süllyedése az 1825/26-i országgyűlésen lett nyilvánvaló." (1) Debrecen tanácsa országgyűlési követei számára uta­sításokban és pótutasításokban határozta meg a követendő politikai irányt. A város sérelmi listája — amelyet több ízben megfogalmaztak — igen ter­jedelmes volt: királyi cenzus emelése, katonai terhek növekedése, kato­nák erkölcstelen viselkedése, a zsidók gazdasági tevékenységének kiszéle­sedése, a királyi városok commissióval terheltetése, az omladozó város­1 Balogh István:A város autonomiája.In:Debrecen története 2.k. Szerkesztette: Rácz István.Debrecen,1981.203 old. * 2 A IV.osztály a városi sérelmeket és kivánatokat tartalmazza.Itt a S.pontban, mely Debreczennek egy sérelmét terjeszti elő.úgy vélekedik az országos választmány, hogy e város katholikus egyházra nézve kegyúri terheket teljesíteni törvények ér­telmében sem kötelezteheték a Helytartótanács áltaLA Rendek ezt kiegészítvén mondák,hogy tehát a városnak a Helytartótanács elleni panasza sereimül be­terjesztetik. Az 1843—44-ik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója. Szerkesztette Kovács Ferenc.Budapest,1894.V.kötet 83 old.231.kerületi ülés.1844 július 8.

Next

/
Thumbnails
Contents