Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1571 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 19. (Debrecen, 1989)
bos ucha vocata) délről Deák (Literátus) Benedek kertjének, északról pedig Foris (—) Ambrus becsült házának a szomszédságában, polgárunknak Simándi (Simandi) Benedeknek 100 forintért. • Feria 4 ante Matthei Apostoli (szeptember 19. szerda) 182/2. Gotárt (Gothart) János és testvére Gotárt István között a törvény szerint végezve, mindkettő előttünk jelen lévén, egyik a másikat előttünk tisztázta és mentesnek jelentette ki oly módon, hogy Gotárt János testvérét, Gotárt Istvánt soha az asszony életében nem akarja perelni, sem pedig az ő utódait, azért mert a közöttük lévő testvérség miatt az egész ügy jó és óhajtott végre jutott, azt ígérték, hogy az atyai javak szétosztásában is megegyeznek, és ezeket egymás között szétosztanák oly módon vallotta Gotárt János, hogy a vér szerinti testvére Gotárt János az ő részéből, amelyet az atyai javakból igyekezne megszerezni avagy a vér jogán rája háramlana őt teljesen kielégíti, amely része miatt Gotárt Jánost, nem különben testvérét, Mihályt mentessé és szabaddá tette és rendelte, hogy senki őket vagy utódaikat ne zaklassa, vagy valaha is ne igyekezzék perelni. Gotárt János pedig maga és Gotárt Mihály részéről is felelve, az előbb említett felek egyik a másiknak teljes szabadságot adott tetszésük szerint a javakról való osztozásról. - 183. oldal 183/1. Szűcs (Zwcz) Ambrus a házát, amely az Új utcán (in piatea Wy ucha) keletről Patkó (Patkó) Mihály, nyugatról pedig Borsós (Borsoos) János házának a szomszédságában van, megegyezéses cserével adta a néhai Szabó (Zabo) Bona özvegyének, Ágota asszonynak, az ő Szent Miklós utcán (in piatea Zent Miklós wcha) Fazekas (Fazokas) György kertjének, nyugatról Fekete (Fekethe) Gergely özvegyének a szomszédságában lévő házáért, annakfelette a nevezett asszony hozzáadott a házhoz Szűcs (Züch) Ambrusnak 50 forintot. 183/2. Arató (Arató) László a Kovács (Kowach) Ferencnek átadott és átengedett kötelező leveléről esküt tenni tartozik harmad napra, hogy a pecsétet nem ő nyomta a levélre, és hogy az nem az ő pecsétje. 183/3. Gomba (—) Tamás felesége a Molnár (Molnár) Balázsnál lévő pénzt, 100 forintot, Komor (—) Ambrus ellen tiltja, míg csak a férje Gomba Tamás viszsza nem tér. 183/4. Bardus (—) János a törvény erejével megnyert Berecki (Berechki) Benedektől 6 forintot Nagy (—) Mihály kezese miatt. 183/5. Váradra (de Waradino) való Balog (Balogh) János mint felperes és Gyenge (Gienghe) István, mint az alperes között 43 forintról a törvény erejével úgy végeztünk, hogy a 43 forintot Gyenge István tartozik megfizetni, egymás között azonban úgy határoztak: Gyenge István kötelezte magát a nevezett felperesnek, Balog Jánosnak, hogy a 43 forintot az Úr legközelebb jövő szüle-