Pósalaki János: Debrecen siralmas állapotának megvilágítása 1685-1696 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 17. (Debrecen, 1987)

férfi és nő meghalt. Sokan megnyomorodtak. A követelt összeg még így sem telt ki, elvették a barmot, bort, posztót és gabonát is. A biztonság okából vidékről beköltözőitek ide lerakott javait is elvitték. Ennek csak kisebb részét vették számba, nagyobb részé elveszett. Mindezek a katonaság élelmezésére megállapított áron számolva is, a követelt pénz kétszeresével ér fel. • • • III. (1685/86. november—május) Az 1685 és 1686 számunkra és utódaink számára is örök emlékezetű siralmas évben, mivel a reánk erőnk felett kivetett hadi adót (azaz egy teljes beszállásolásra kivetett 480 000 forintot) nem tudtuk megfizetni, néha kegyelmes Caraffa Antal tábornok a kivetésnek katonai erővel való behajtása végett a Szentjobb megostromlására készen álló néhány ezreddel és ostromszerekkel bejött a városba, aztán őrséget és ágyúkat állított a kapuk elé, s az utcákra. A választott hites közönséget a véCrosházára bezáratta és őrizet alá vette. Aztán pedig a városnak az adókivetés céljára készített könyvét magához vette, az előkelő és nagyobb vagyonú polgárokat az arra rendelt haditisztek által kiíratta (a mieink közül senkit sem eresztve oda) és kiválasztatta. Azokra egyenként tetszése szerint nagy pénzbeli summát, jelesen két-három- négy vagy hatezer forintot vettetett és rótt ki. Mikor az erre kiválasztott végrehajtók a kiírásokat, vagyis palétákat megkapták, a polgárokat korra és nemre való különbség nélkül végrehajtás alá vetették. És mikor fizetni nem tudtak, a férfiakat és asszonyokat egyaránt a kínvallatás kegyetlen és hallatlan nemei alá vetették. Mikor pedig még ezután sem telt ki a kívánt summa, az említett tábornok úr mást gondolt ki. Adott jelre a hadakat a városból kivitte és kívül, a város mellett letáboroztatta. Saját maga is, a kapun kívül egy házban megszállott, minden szenátort és az egész választott hites közönséget maga elé hívatta, minden egyes utcára (ezek száma akkor tizenkettő volt) nyolcezer rhénes forintot vetett, ezek zászlókkal, trombiták és dobok hangja mellett a várost megszállották, a számukra kijelölt utcákat elfoglalták. Akkor a szenátorokat és esküdteket (akiket lovak mellett gyalogosan bekísértetett) előbb egy házba bezáratta, minden egyes házból az ott talált polgárokat — ahol férfiakat és lakókat nem találtak — a nőket és szolgákat is, mint a mészárszékre hajtott juhokat egy házba, — akik oda be nem fértek — az udvarba bezárták. A tatárok szokása szerint megkötözötteket kegyetlen ütlegeléssel és válogatott nyomorgatással kínozták, annyira, hogy az említett kétszeri végrehajtás alatt az utcákon csak a kínzottak és az őket siratok jajgatását és kiáltozását lehetett hallani : maguknak a kínzók rémülésére és szánakozására is. Az utcákon senki sem járhatott, akit a többi megkínzott között tortúra alá ne vettek volna. A megkínzottak és hóhéroltak közül, részint már a kínzók keze között, részben később, tizennégy férfi és nő halt meg, sokan pedig életük végéig munkára képtelen nyomorékok lettek. De mivel még így sem lehetett készpénzzel, arany- és ezüstneműekkel a summát teljesíteni, más eszközhöz folyamodtak. Elszedték és elvitték a gabonát, árpát, bort, posztót, barmot és mindenfélét. A szánakozásra méltó módon megkínzott polgárok, minden pénzüket, aranyukat, ezüstjüket, borukat, barmaikat, gabonájukat és minden élelmüket, nemcsak a sajátjukat, hanem a vidéken lakóknak biztonság okából náluk az időben nagy bőségben lerakott és itt talált javait is kényszerültek kiadni. A hóhérok pedig a kicsikart javakból csak annyit adtak számadás alá, amennyit akartak; nagyobb és jobb részét maguknak tartották meg. Ebből könnyen elgondolható és megállapítható, mennyit számoltak el az említett summában, a többi prédába ment. Ha egybe számíthatnánk, amit kegyetlen eljárással tőlünk kicsikartak és elvittek az oly sok ezred által elfogyasztott éhfcn nel, az az említett összeg kétszeresére, azaz 960 000 forintra bátran felmehet. •