Dobozi levelek 1703-1709 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 14. (Debrecen, 1986)

127. Debrecen, 1708. október 30. Az szegedi hírek iránt mostan is érthet Excellentiád nemzetes vitézlő' Szűcs János uram levelébül, nekem is annál egyéb occurentiám nincsen. A pínznek elevátiója, szoros folytatása vagyon rettenetes fájlakodásunk. Az egy nyomorult fejem volna üres a köszvénytül, de annak baja, azt is a köszvény gyanánt elfogta. Az a szegedi hír jól lehet én eló'ttem állhatatlannak látszik, mindazáltal nem kell contemnálni. Várad miatt ugyan én sokat fárasztom elmémet, miatta kivált a lábaim is hogy rosszak, valóságos consolátióra valókat orvosságul várnék Nagyságodtul, kinek továbbra való grátiájában ajánlván magamat maradok Nagyságodnak szegény szolgája Dobozi István Debr. 30 8 br délben (1708) Jelzet nélkül, 1708. X. 30. 128. Debrecen, 1708. november 3. . . (nem Dobozi írása) Méltóságos fó'generális, nekem nagy, jó Uram! Kos Mihály úr levelét mostan vettem, melynek párját Nagyságodnak elküldöttem, mind addig csörgették ezt az hírt, hogy lészen valami belőle. Ha Váradhoz jönne az ellenség, a Berettyó körül, ha valami corpust érezne, nem is jönne oly bátran által, a föld népének sem kellenék oly hamar megfutamodni. A pénz elevátiójával tovább is kínlódunk, mikor leszen az a tályai gyűlés, kívánnám tudni Nagyságod grátiájábul. A bor és egyéb dolgok aránt Kis Mihály commissárius úr úgy tudom írt Nagyságodnak. Tardi Ferenc úrnak küldöttünk kenyeret, Bagosi úr hadát a nemes vármegye tartja, Szűcs János úrhoz még semmi had nem jött, hova lött az a dispositió, nem tudom. Ajánlom ezzel Nagyságod grátiájában magamat és maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Dobozi István mp. Debrecz. 3. 9 br 1708. Jelzet nélkül, 1708. XI. 3. 129. Debrecen, 1708. november 3. Méltóságos főgenerális, nekem nagy jó Uram! Már megírott és inviálni kívánt levelem után érkezik Nagyságod levele becsületes szolgája által, melyben emlékezik Nagyságod némely eladó borocskámnál. Nem kételkedem, hogy együtt is, másutt is jutalmasan nem lehessen, kivált az időnk mostohaságához képest bort venni, ha magamat is az nem háborgatna, s a sok kár meg nem emésztett volna, nem eladnám, az mi keveset drága és nehéz munkája után szőleimbül bevettem. Sőt többet is vennék. Az edényeknek drága és jó voltát considerálván Nagyságod, ötszáz kis csebernek küldje el az árát, s oda engedem. Az midőn pedig nagy grátiájábul káromat igyekezne Nagyságod evitálni egy felől, más felől az elevátióval ne kívánjon nyomni, holott jól látja Nagyságod, az már is füstöt vetett. Aranyon és talléron kívül való elevátióval sem gondolok. Annyi, mint azon aprós pínzen való kár,