Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

ják, követet is küldenek Szejdi eleiben, ki Kallóig alájüvén, közbenjárót kér Debrecen várasátul, ki űtet (tudni illik a német követet) Szejdihez, minden kár veszedelem nélkül vezérelhetné. Embert bocsátanak azért, úgy mint Domokos Andrást, a szemközben jövő táborban Majtinhoz, ki a pasátúl pecsétes hitlevelet szerez és hoz a német követnek. Az után magával együtt békességesen azon követet Szejdihez igazgatja. Más rendbéli embereket is ugyanoda a várasból küldenek, úgy mint Szabó Dániel, Pataki Albert és Cselődi Lukács uramékat. Kik közül kettő keményen megveretik, Szabó Dániel uram békével marad. Ugyanott megértik a törökök a németeknek nagy táborát és a Tisza általhidalását, Debrecenre jövő szándékokat ők is más felé fordítják és Székelyhíd felé lemenvén Várad alá szállanak. Hová a summának maradékát, kire a varasnak Szejdi negyven napi várakozást engedett vala megviszik és az adóslevelet kiváltják Várad alatt die 27. Junii. Ez az Szejdi ezen 1660. esztendőbéli Debrecenen tett kegyetlenkedésének s kártételének némely része. Melyért az Istenek szemünk láttára való ítiletit s büntetését ő sem kerülhette el, mert amely időtájban Szejdi dühösködnék leginkább Magyarországban, jövendő esztendőben szintén akkor tájban vész el, így mint 1661. 17. Junii. Az melyben ő sok anyákat megkeserítvén vétkezett, azonban büntetődött, mert Tömösváron Aly pasa fejét vétetvén, a fejét is megnyúzatja mint ő cselekedett másokkal. E negyven napi pihenésecske közt azért gondolkodik a váras a Szejditől sanczba elvitetett termér4eki kéneset és nagy kárt miképpen egyensíthesse és tehesse közönségessé, hogy minden ember, ki-ki érteke szerint szenvedné, mivel némely embernek pénze jószágban levén elő nem adhatta, ellenben némely a veszedelmes hír hallva, minden jószágát pénzzé tevén, hiti után előadta. Végeztetik azért, hogy kinek-kinek értekét megvizsgálván, rendeltetnék és egyenesítetnék, mentül legyegyenesebben tudnák tiszta jó lelki esm érettel. Ez summának egymás között való felvetésében a többi között három kiválképpen való módot vizsgál a tekintetes tanács. Az első ez volt: Ha szokott adaja után vessék kinek-kinek és annyi adót szaporítsanak amennyiből kitelik, de az helyesnek nem tetszik, mivel már érteke némelyeknek hiti után beadott belső jószágábul nagyobb világosságra jött, amint gondoltatott az előtt. A második ez volt: új óbban eskessenek meg minden embert, ingó-bingó minden jószágát, örökségét megszámlálván, ehhez képest vessék, de ez is minden embernek nem tetszék, ilyen okokért: Először: Ez sok időt foglalna be, akiknek pénzeken pedig a váras megváltozót annak éhen nehéz várni a sok idő múlást. Másodszor: Külső örökségek, szőleik némelyeknek többet érő a belsőknél, azt, hogy számlálják fel, mert az azt fogja mondani: az ő öröksége, jószága a vidékség határiban, mezején, hegyen maradott, az azon summán nem váltatott meg. Harmadszor: Varasunknak jobb része mester emberekből álló, ha csak esküvése után előmondott jószágára vetjük, némelyekre jó mesteremberekre is igen kevés esik, a mesterséget pedig hogy-hogy becsülhetni meg. Négyedszer: Hogy-hogy is eskessük magát magára, az hiteltetésben netalán némely gyengék megesnének. Ezeket is elhagyák. Mennek az harmadikra, mely ez volt: Nem kell többször megesketni, \