Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

tenék meg az levél viteltül, de hiában volt. Sőt egy kevés ideig való várakozásért a haláltul is nehezen menekedhettek. Az szemlátomást való veszedelemre, kénytelenség alatt meg kell azért indulni három öreg tanácsbéli embereknek, így mint Ignát András, Hegyesi N. Péter és Balyik András uraim éknak. Közrendek is lévén őkegyelm ékkel, és az tábortul mintegy mérföldnyire, mikor mentek volna, az szemközben reájok menő sok török tatárok miatt a menetel a szoros utakon igen szaporátlan lehetett. Találkoznak azonban egynéhány tatárokra, kik életeket elfogyatni akarják, de érkezvén más magyarul tudó törökök, azok magok közbenvetések által, ezeknek életeket váltságon megtartják. Azon törököket azért az útnak bátorságosabb voltáért megbérelvén igyekeznek felvett útjokat a parancsolat szerént véghez vinni. De a kísérő törökök is látván, hogy semmiképpen a szemközben jövő elegyes nemzettül békével el nem vehetik, fogadásokat félben hagyják, mellőlök csak elállnak. Oves lupis committunt. Minden életek felől való reménységek azért már oda lévén, ez útból szekereket az erdőkben kitérítvén, minden jószágokat, lovakat, szekereket ott kelletik hagyniok, csak egyedül fejeknek találhassanak oltalmat. Külön-külön elszaladozva bujkálnak, ahol mindenik társaság híre látása kívül egyik bölcsületes tanácsbéli ember úgy mint: Ignát András úr akkorbéli debreceni második bíró megöletik. E váras mellett való sok hasznú dícsí rétes szolgálat ját vére kiontásával végezte el, teste is vadak, madaraknak lett eledele. A több társai pedig egész harmad napot éhen-szomjan az erdőben bujdosván, éjszakai lappangással kellett Várad felé utókat követni, hogy életeket megoltalmazhassák, és így elszéledvén, ki egy, ki más napon vetődtenek ki az erdőből Váradra. A török táborrul ismét az ottmaradt egy tanácsbeli embert újobb levéllel más nap mindjárt utánok küldi a fővezér, de semmi úton módon Erdély felé nem mehetett. A fejedelem azon közben, a környékben levő hajdúsággal, maga németivel és egyéb hadaival mikor Debrecenre szállott volna, itt harmad napot várakozván az itt Debrecenben quártélyozó katonákat is melléje vévén elindul Szovátra, onnét Jenő felé, itt parancsolatját hagyván, hogy Váradra a megszerzett búzát, árpát szállítanák. Kit teljesíteni is kellé kevés napok alatt. Mikor már az árpa szállításban volnának, egynehány várasbéli szekeres emberek, tanácsbéli emberrel úgy mint Király János urammal együtt, bizonyosan hallatik a tatár jövetelinek híre, ki előtt fut is a föld népe, ugyanazon tatárok a Berettyó mellett, Bihar felé feljővén a debreceni emberekben is fognak el, de jobb része a pocsaji hídon általszaladván, Isten tőlök csudálatosképpen megoltalmazza. A fejedelem is hadaival a Berettyón által jün a tatárok előtt Újfalunál, és több helyei között száll Dorogra. Hová az váras két embereit úgy mint Szabó Dániel és Dúl Mátyás uraimékat küldi. Az nagy félelemben kérik azon őnagyságát, hogy e nyomorult varasnak, hová a partiumbéli magyarságnak színe beszorult volt, jüne oltalmára, segítségére. Mély kívánságára a követeknek kegyelmes választ adván, mindén jóval ajánlja magát, ígírkézik is, de az időközbe a tatár-