Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)
kor a váras a tanítók intésének helyt adván, Istennek az jótéteményért való háladatosságra egy napot szentelt. Melyért az tanítók az akkori ecclesiasticus seniortul, csak nem provocáltatnak a Szent Mihályon celebrált synatban, mindazáltal szóval is Istenes cselekedeteknek méltó voltát declarálván az tanítók, meglohad az iregységen fundálódott, s epedleséggel fulladott dagály, tanítóink békével maradnak. Ez idő közben me*gnevekédik a töröknek igája a varason, kik Szólnak erősítéséhez fognak, hétről-hétre az száz heti szereseket, harminc szekerekkel kívánnák, kikkel a vár árkait és palánkját szorgalmatosan erősítették. Nem sok idő múlva ezen esztendőben úgy mint 4. Aug. (circiter), bizonyos híre hallatik a fejedelem Lengyelországból való megtérésének, sőt hogy már Ecsedben is volna, azért ebbül vett jó reménség alatt való nagy örömében a váras a templomban buzgó hálákat ád Istennek. De csak kevés napok után ismét példa nélkül való hallatlan nagy romlása hallaték szegény nemzetünknek, úgy mint, hogy az egész magyar tábort az tatár egy akolból mind elrablotta volna, mely hír iszonyú volta miatt az emberek közt sokáig hihetetlen vala. De egynehány (tatár kézbül vissza szabadult) magyar rabok bizonyításából valóra válék ki miatt az egész minden rend van keserves bánatban, Istennek ez rettenetes ítéletét óhajtozó szomorúsággal viselvén. 1658. esztendőben elkezdetett új jobban a varason a sok mezei hadak tartása, mely nyomorgatásnak megkönnyebbítéséért, vármegyét, kapitányokat, tiszteket, főrendeket, sőt még a fejedelmet is őnagyságát, noha elég ízben megtalálták, ajándékozták, de ki-ki maga jószágát a váras enyhét oltalmazván, mind ennyi fáradságnak is haszna, kárnál egyéb semmi nem volt. Naprul-napra, mint gyülevész népnek mindenféle gonoszsága magok számával együtt öregbedett és szaporodott. Az kik szolgák voltak, azok uralkodtak. Az töröknek is azon télen mingyárast nevekedni kezde nagy kívánsága alkalmaztatja terhelésüket az magyar nemzethez. Kér táborra való szekereket, az szolnoki bég elegendő éléssel számszerént tizenötöt. Kér az egri basa hasonlóképpen száma szerént százhúszat. Nagy rettentéssel ijjesztó erős parancsoló levelek minden felől ezeknek mentül hamarább való megtelj esítéséért minden nap jűnek és gyűlnek. A tekintetes tanács ennek leszállításáért avagy megkönnyebbítéséért éjjel-nappal törődik, a kívánság teljesítésének lehetetlensége, a két hatalmasság közt való halálos tőrnek félelme, sok álmot félben szakasztat, végre végeztetik, hogy ha erőnk felett való adományunkkal kell is megengesztelnünk, de ezen úton késértsük meg az idegen hatalmasokat. Ennek azért végbenvitelére küld az tekintetes tanács Egerbe három embereket, ilendő ajándékkal. Szolnokban két embereket. Mivel pedig akkor is szerette az török az aranyat a sárgaságáért. Mind az két rendbéliek kévánságát nagy summa fizetéssel kellett leszegni. Mely summának számárul láthatsz ezen esztendőbéli biró becsületes Dobozi István uram Registromában.
