Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

Ez becsületes tudós embernek jövendőlését az mint már az dolgoknak kimeneteli megmagyarázta, magunkra én is így szabhatom: Ezerhatszázötvenhétben, Magyar mikor Lengyel népben Sok kárt tenne de ismétlen, Meglakol róla hétképpen. Ebben szánkat sem nyitottuk, Kárát búval de kóstoltuk, Nagyobb részént registráltuk, Experientiánkból írtuk. Célomra siettemben többeken nem mulatozhatok, légy jó egészségben. Az méltóságos fejedelem Rákóczi György megakarván indulni Lengyelországra kíván Debreceniül 15 szekeret, nyolc-nyolc marhájával és két emberrel, melyet teljesíteni is kell. Mely marhákat, szekereket utcánként pénzen szerzettek, az embereket pedig kit szépszerrel, ígérettel, kit kényszerítéssel készítgettek el, és a tekintetes tanácsi rend közül is két embereket, úgy mint Bika András és Csanálosi István uraimékat rendelvén melléjek, elindítanak die 31. Decembris 1656. Ez tanácsbéli embereknek egyike még az menő útban nem igen messze megkerülvén az fejedelem köröl való tiszteket, vissza hazajött, magának consultait, s itthon való kisebbségével megváltotta életét. Késvén azért az többeknek haza jövetelek, a varasnak szorgalmatos gondviselése így volt felölök, hogy a tábori szükségben meg ne fogyatkoznék a szegénység, s az vissza jövetelre alkalmatosabbak lennének, tanácsbéli embert úgy mint Czeglédi István uramat egy szolgával elegendő hópénzzel igyekeznek utánok küldeni. Kik elmenvén Lengyelország széléig szintén Makoviczára, az útitárs nem léte miatt, és az hegyeken utakat álló sok lengyelek miatt, noha sok időt várakozva töltöttek el, de semmiképpen jó alkalmatossággal bé nem indulhattak, hanem vissza jöttek, mely vissza jövetelek hírivei esvén a tekintetes tanácsnak, másnap azon úton vissza küldetnek. Kik mind addig várták annakutánna a Lengyelországra való bemenetel alkalmatosságát, míg bizonyosan meg értették a magyar tábornak messze létét, és az oda menetelnek lehetetlenségét, azért mind a hópénzzel vissza kellett jönniek. A táborra elküldetett emberek pedig, (három avagy négytül megválva, kik idő jártára haza bolygottak) mind szekerestül, marhástul oda maradtanak, az egy tanácsbéli emberrel együtt, kinek neve Csanálosi István volt. Ugyanezen 1657. esztendő elein, úgy mint 30. Jan. e schólában lévő deákság cselekedeti majd ugyan mint egy gonosz ómené és jelen lőn ez változásnak, mely az képpen történek: Azon napon ketten az schólabéli deákok közül éjszaka kin a Piacz utcában borosan járván, (kik voltának nem elei, hanem aljai az deáki seregnek, és azután csakhamar a kapufátul búcsút is vettenek és elszöktenek) találnak a váras őrzőire, azokkal öszveszólalkozván, ütögetés esik a deákokon, kik a schólában hírt adván, fegyveres kézzel kirohannak, az kik otthon voltának coetusostul szavokra, (egy néhány betegesen kívül) az váras népét, az hol magánosan érik az ártatlant is ve-