Barta Boldizsár: Rövid chronika - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 11. (Debrecen, 1984)

82 napokig, mint ezt azon templom északi oldalán levő deák versek meg­mutatják. 1631. esztendőben Zólyomi Dávid quártélyozó feles hadakkal nyomor­1638. eszt. A méltóságos fejedelem öregbik Rákóczi György uram őnagy­sága ajándékozza a varasnak a nagyobbik harangot, kinek haza szállításá­ban híven munkálkodott Garázda György uram. 1640. esztendőben ez varasnak tűz miatt lőn igen nagy romlása, melyrűl a tanácsházban ennek emlékezetire írt táblán ilyen módon láthatsz és ol­vashatsz : Szomorú, keserves, sőt ugyan siralmas emlékezetre méltó és nagy gyász­szál gyászolandó szegény varasunknak, minden lakosinak az 1640. eszten­dőbéli szent György napja, és az utána következendő csütörtök, úgy mint Die 26. Ápr. Az után váló több egynehány napokkal együtt, mert az Űr­isten a mi bűneinkért, ez ő haragjának bosszúállásábúl kemény és súlyos büntető ostorát bocsátá a tűz áltál szegény varasunkra, mely tűz miatt varasunknak színe és kiesebb része, varasunknak tanácsházaival és vara­sunknak több házaival, boltjaival, ispütályávál és három száraz malmaival együtt megége. És azon kívül sok keresztyén atyánkfiainak házok, szép örökségek a tűz áltál megemésztetődének annyira, hogy városunkban derék és zsellér házak a piaczon váló boltokkal együtt három száz két házak 14 száraz malmok megégének. Ezeken a napokon és annak utána szegény varasunkon kibeszélhetetlen nagy félelem, rettegés, nyughatatlanság volt; Holott kevés nap múlhatott el amely napokon varasunk kétszer, háromszor meg nem gyulladott volna, elannyira, hogy még vasárnapokon is Isteni szolgálatra az Istennek templomában az emberek fel nem értek menni, ha­nem széllyel az utcákban, scholában lévő tanuló tudós deák ifjak prédi­kállották, az vigyázók a házak tetején fennülvén, fényes nappal az ház álattok meggyulladott. Minden rendek csak az nagy félelemben rettegés­ben voltának. De az könyörületességnek Istene látván nagy szomorú rom­lásunkat nem akarta mindenestül fogva szemei elől bennünket elvetni és varasunkat teljességgel pusztaságra juttatni, hanem könyörülő kényelmes szemeivel tekinte reánk, megmutatván azt, hogy őfelségénél kész a kegye­lem csak mi jobbulnánk és térnénk meg ő hozzá, és ez iszonyú romlást varasunkban megszűnteié. Támadott pedig a tűz elsőbben Péterfi Jakab utcában az Kádas András házátúl, akkor Péterfi Jakab utcában, Csapó utcában, Piacz, Czegléd, Varga és Várad utcákban sok házak égének meg. A második gyulladás lőn szent György napja után negyed nappál csü­törtök napon, 26. Ápr. Gyulladott vála meg elsőben akkor béli varasunk bírája, úgy mint Fekete István uram háza, s akkor is Czegléd, Burgondiá­ban, Csapó utcában sok házak égnek meg, a váras kerítése, árkának is nagy darabja megégett. Ez két gyulladásnak idején, romlott derekason meg sze­gény varasunk, annak utána is sok gyulladások voltának, de Isten bennün­ket oltalmazván, annyira váló hatalmat nem vehettek. gatta a várast.

Next

/
Thumbnails
Contents