Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1564-1565 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 10. (Debrecen, 1985)

BEVEZETŐ • Árról, hogy Debrecen jegyzőkönyv-sorozata miként vált, fejlődött fokozatosan a mai értelemben vett jegyzőkönyvvé, az előző füzetekben már szóltunk. Többek között elmondottuk, hogy kezdetben szó sincs valamiféle azonos idejű, a tanács ülésein készített, minden ügyet összefoglaló, hitelesített írásbafoglalásról. Eleinte csupán közel azonos idejű, utólagos feljegyzésekről beszélhetünk, amelyeket a jegyző — nótárius — az általa legfontosabbnak ítélt eseményekről vetett papírra. Sokszor nem is valami ülésről, döntésről, hanem a város életében végbement fontos dologról írt, amit megörökítendonek tartott. Ilyen volt pl. az 1564. évi nagy tűzvész-sorozat — ebben a füzetben olvasható —, amit a krónikaíró főbíró Bartha Boldizsár éppen csak megemlített művében. A nótárius viszont részletesen tudósít. Ez a feljegyzési mód már eddig is és ezután is kitűnően érzékelhető, mint ahogyan jól lehet majd érteni azt is, amikor már a mai vagy a maihoz hasonló jegyzőkönyvekről van szó. A jegyző személye, „érzékenysége" tehát igen nagy njjértékben meghatározta, hogy milyen események kerültek megörökítésre s elmondható, hogy az esetek döntő többségében fontos kérdéseket jegyeztek fel, amelyek nélkülözhetetlenek Debrecen régmúltjának megismerésében. Az első hét füzetben közreadtuk a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban őrzött sorozat első kötetének anyagát, 1547-től 1557-ig. Ez az anyag a Levéltárban a HBmL. IV. A. 101 l/a. 1. k. jelzeten található. Ezzel a füzettel kezdjük a második kötet kiadását (HBmL. IV. A. 101 l/a. 2. k.), amely 1564-gyel kezdődik és 156£-ceí fejeződik be. Közben hat évről hiányzik a feljegyzés s ilyen sajnos többször is — szerencsére nem sokszor — előfordul majd. Hogy a hiánynak mi az oka, azt találgathatjuk, de biztosan megmondani nem lehet. Találgatásokba pedig nem bocsátkozunk. A közlésnél alapvetően az eddigi elvet és gyakorlatot követjük. Mégpedig: a harmadik füzettől csak regesztaszerű kiadást készítettünk és csupán a köz-, illetve helytörténet szempontjából lényegesnek ítélt részeket válogattuk és adtuk magyarra fordítva az olvasó kezébe, noha a teljes latin szöveg gépírásban megtalálható a Levéltárban. Teljes kiadásra viszont anyagi okok miatt még most sincs módunk. Néhány, cfologban azért próbáltunk teljességre törekedni. így pl. a magyar nyelvű bejegyzéseket mindig betűhíven, egészében adtuk. A helynév- és tárgymutató az egész, anyagra vonatkozik, mert így olyan útmutatást is kaphat az olvasó, ami a latin olvasat használatához vezeti, másrészt pl. Debrecen lakóiról 1599-ig nincs összeírás. A névmutatóból viszont — bár korántsem teljes —, de lényeges adatokat kapunk Debrecen népéről. Éppen ebben a tekintetűén a közlés módszerén változtatunk. Eddig a neveket fonetikusan oldottuk fel — úgy vélem ez hiba volt —, pl. Bakóczy — Bakóci. A feloldás után zárójelben megadtuk azt az alakot, ahogyan az a név le van jegyezve. Már az első kötet közlése közben - •