Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1556-1557 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 7. (Debrecen, 1983)
ton nagyszombati (Thyrnawiensis) lakos számára, 14 lábnyi földet négy márkáért egy év és három napon belül kell megváltania, amit jogosan nyert meg Márton az egri (Agriensis) Deák (Literátus) Tamástól a jogtalan letartóztatás miatt. Feria tertia post diem Georgii (ápr. 28. kedd) 657/2. Tassi (Thassy) István tiltotta Hartyáni (Harthani) Imre házát a kerttel és mezőn lévő kúttal együtt 200 forintig, pénzét más hitelezők előtt akarja visszakapni. 657/3. Megyeri (Megiery) Ferenc is tiltotta az előbb említett Imre ugyanazon házát, és hasonló módon a Tibók (Tybok) Lukács házát is 80 forintra, hogy a többi hitelező előtt visszakapja a sajátját. 657/4. Szabó (Zabo) Imre feleségével, Erzsébettel együtt kijelentette Kis Kalmár (Kalmár) Imre megnyugtatására az elhunyt Katalin 75 forintot érő javairól, amelyek ennél a Kalmár Imrénél voltak, hogy az ő kezükhöz teljesen törvényesen kiadta, visszaadta és magukra vállalták, hogy ezek miatt az idők múlásával sem Kalmár Imrét, sem az örököseit perelni vagy zaklatni ném fogják ezen írások szerint. Maga Kalmár Imre esküt tett, hogy az előbb említett Katalinnak több java nincs nála. 657/5. Dersi ((Dersy) Ferenc ZelemérrŐl (de Zelemer) felvétetett és besoroltatott ezen város polgárai közé, és így kijelentette előttünk a saját szavával és nyelvével, hogy bármi, ami ezen város hasznára és szükségére tartozik, akár bármely adófizetés, akár bármiféle szolgálat, ígérte, hogy kész lesz magára vállalni, ameddig a körünkben lesz, azokat minden kifogás nélkül megadja és a szolgálatokat teljesíti. • Feria quinta sequenti (ápr. 30. csütörtök) 657/6. Megyeri (Megiery) Ferenc mester Deák (Literátus) Balázs özvegyének felelhet Herpainé (Herpaine) asszony leányának a kérelmére a szidalmazások miatt tizenöt napon belül. 657/7. Szabó (Zabo) József feleségével, Anna asszonnyal, a néhai szegedi (Zegediensis) Káka (Kaka) Ferenc leányával együtt kijelentette megnyugtatásul arról, hogy Katalin asszony az előbb említett néhai Káka Ferenc felesége, az ő legkedvesebb édesanyja végrendeleti végrehajtóival, Nagy (Nagj) Jánossal, Veres (Weres) Demeterrel és Pap (—) Benedekkel együtt, törvényes végzés szerint a 10 nehezéknyi ezüst javakból, 800 Ferdinánd forint készpénzből és az összes ágyi vagy házi felszerelésekből az őt illető harmadrészből teljesen kielégítették és kifizették. Anna asszony soha semmikor az ő végrendeleti végrehajtóit vagy gondviselőit, sem pedig az utódaikat nem fogja zavarni ezek miatt. Az asszony említett férjével, Józseffel vallomástételre kiállt, hogy ha a sors véletlenségéből valamilyen hitelezője támadna atyjuknak, a mondott Káka Ferencnek, ígérték,