Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1554-1555 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 5. (Debrecen, 1983)

a kamrával, a konyhát a telek felével és a fele kerttel, a dél felőli oldalon gyulai (de Giwla) Farkas (—) László javára megbecsülték 80 forintra, de László a felsorolt örökrészt 100 forintban fogadta el, olyan módon, hogy az asszonynak megadta egy évig és három napig annak birtoklását és gondviselését, hasonlóképpen a férjé­nek is, mint korábban július 21-én (sabbato ante Magdelene). Ez a határozat karácsony estéjén (in vigilia natalis domini) kelt. • ' 1555. die Circumcisionis domini (jan. 1. kedd.) 584/2. Gombos (—) Bálint, Mészáros (Mezaros) János tiszttársa (collega) házát a város egy kis edényének aranylapjáért (bracterum) letiltja, hogy a többiek előtt megkapja. 584/5. Bak (—) Gábor és Zaka (—) Ferenc cséplő emberek kötelesek Fo­dor (—) Bálintot kielégíteni a 10 köböl árpában okozott kára miatt, amelyet peres úton nyert meg. 584/6. Szijjártó (Zyarto) Tamás esküje által köteles adósnak nyilvánítani ötvös (Ethwes) Albertet két márka vagy gera (vero gera) és 9 pi­setum miatt a jövő csütörtökre. 584/8. Cseh (Chek) Antal hegyesi lakos tiltakozott amiatt, hogy az ugyan­oda való Gocse (Goche) Mátyás a barom miatt nem tudott vele megegyezni, sem nem jelent meg a törvényszéken a bíró úr által kitűzött napon. • Feria quinta post Circumcisionis domini (jan. 3. csütörtök) 585/2. Barta (—) Antal kezesnek vallotta magát Mészáros (Mezaros) Si­mon, néhai Kövér (Kewer) István felesége adósa helyett 123 forin­tért, hogyha az nem tudná megfizetni, ígérte, hogy helyette a be­írás bizonysága szerint meg fogja fizetni. 585/3. Besnyői (de Besnew) Angyal (—) Mátyás tiltakozott amiatt, hogy ő kész volt tanúival bizonyítani, miszerint a felesége tisztes em­berséges, tisztaéletű, de Anna orvosasszony (mulier medica) a ta­núival a kitűzött napra nem jelent meg, ezért a perben alul maradt. 585/5. Anna orvosasszony Angyal Mátyást feleségével együtt megengesz­telte, valamiféle mocskolódó szavaiért megkövette, a két fél között a bánatpénzt 40 forintban állapították meg. Ha valamelyik fél ez ügy miatt dicsekednék, éjjel vagy a mezőn egy, a városban vagy faluban két tanúval bizonyítson. 585/6. Nagy (—) János a város földesurának szolgája (servitor) Mizsér (Miser) Pétertől bíróilag megnyert egy lovat, amelyet a servitor­nak Péter inasa adott el egy másik lóért és más egyéb dolgokért. Három forintban megegyeztek, amelyeket az említett Mizsér Pé­ter teljes egészében megadott, e beírás bizonysága szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents