Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1554-1555 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 5. (Debrecen, 1983)

Feria quinta prof esto Laurencii (aug. 9. csütörtök) 556/3. Gerendási (de Gerendás) Szabó (Zabo) István asszonynővérei — akik Komplár (Complar) Márton végrendeleti végrehajtótól fiútest­vérük javait perelték — között a bíróság úgy határozott, hogy az asszonyok elmehetnek néhai Szabó István feleségéhez — aki azo­kat a javakat rábízta Komplár Márton gondjára — és kérdezzék meg. Tehát Márton három márkában tartsa meg, három márkában szabadítsák fel őt. Most pedig a márka kétszeresen számítva tizen­kettő. Az asszonyok az úriszékre fellebbeztek. 556/4. Virágos (Veragos) Demeter a Mód (Mod) Gergelytől megvett ló árát fizesse ki harmadnapra, mivel kötőfékét a fejébe húzta. 556/5. Kormányos (Kormányos) Ferenc és Lakatgyártó (Lakathiarto) Pál között olyan ítélet született, hogy ha Kormányos Ferenc előadásá­ra rá fog kerülni a sor, szabadságában áll nemcsak Pálnak, hanem bárkinek, akinek valami köze van a cselekedethez, vele perbe szál­lani, amíg Kormányos Ferenc nem tisztázza magát, azok miatt a szavak miatt, amelyek szembeállították Ferenci (Ferenczy) Péter­rel a törvényszék színe előtt, mondván: jogtalanul és gonosz mó­don csikartatott ki pénzt az előző bíráktól és esküdtektől akkor, amikor miattam csikartátok ki, amint fentebb ki is tűnik 1553. áp­rilis 21-én. (feria tercia ante festum divi Georgii. Vö. 511/1. reg.) 556/6. Lakatgyártó (Lakathiarto) Pál semmit sem tartozik megfizetni ab­ból, amit újabban végzett és épített Hauzer (Hauser) András szom­szédja felbecsült háza körül a vaspléhen kívül (praeter pessulum ferreum, vulgo was plehet). 557/2. Jász Pálné (Jaz Paine) özvegyasszony Zákány (Zakan) Imre felesé­gével olyan egyezségre lépett, a két gyűrű miatt, amelyet férje, Jász (Jaz) Pál valakinek eladott. Azt mondotta Jászné (Jazne), hogy el akar menni, és ha jövő Mihály napig (szept. 29.) a gyűrűket annál meglelheti, akinek eladták, erővel is vissza fogja hozni. Ha pedig nem tudja megtalálni azokat, akkor Zákány Imre felesége egymaga fog megesküdni, hogy azt a két gyűrűt nem örökre adta el Jász Pálnak, hanem csak 10 forintért elzálogosította, az árában tartozik Jászné még 3 forinttal. 557/3. Kerekes (—) János, Kerekes, másként Szűcs (Kerekes alias Zewch) Bálint képében kijelentette, hogy a Mester utcán (in piatea Mester) levő házát egy sajtóiéval eladta Béri (Bery) Györgynek 10 forin­tért. Sabbato post festum Laurencii (aug. 11. szombat) 557/6. Deák (Literátus) Gyenge (Ginghe) Miklós köteles kielégíteni Fe­renci (Ferenczy) Pétert 500 ökörbőr árából a kötelező levele szerint harmadnapra. Ezt Miklós az úriszékre vitte át. 558/1. Kormányos (Kormányos) Ferenc és Ferenci (Ferenczy) Péter kö­zött ismét olyan ítélet jött létre — amint fentebb 1553 július 13-án (feria quinta ante Margarethe, 468/11. reg.) kitűnik — elmaraszta-

Next

/
Thumbnails
Contents