Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1552-1554 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 4. (Debrecen, 1982)
(Tassi) Demeternél levő posztórészből az őt illető résznek az árát, ami a tartozása felett van, a számadás megtételéig. 388/6. Tót (Thot) Tamás és Losonc (Lossonch) János közötti ítélet (úgy szól), hogy Tót Tamás az ország szokása szerint esküdjön meg, hogy lovai mennyit érnek, Losonc János pedig társával együtt tartozik a lovai ára miatt kielégíteni. 388/10. Tibók (Tibok) Miklós özvegye kijelentette, hogy neki voltak valamiféle ezüstneműi ötvös (Ettwes) Györgynél, Hartyáni (Harttani) Imre által tett zár alatt, amelyet azonban neki átengedett és azokat ötvös György Hartyáni Imre kezébe is adta. 389/1. Szabó (Zabo) Márton előttünk megjelent és élő szóval kijelentette, hogy ő vejével, Fodor (—) Bálinttal házát közössé tette, viszontag Fodor Bálint is részessé tette vejét (javítva apósát) minden jószágában, jelen bizonyság ereje által. 389/4. Vállas (Wallas) Balázs a szolgája elleni perét, a földesúr székére fellebbezte. 389/9. Ügy ítéltetett, hogy Farkas (—) Fábiánnak minden vagyonát egyenlőképpen kell megosztania annak nővérével, Orsolya asszonnyal. Orsolya tiltakozott, hogy már előbb is tiltotta Farkas Fábián feleségét, hogy a perük végleges eldöntéséig senki az asszonnyal közös vagyonból semmivel ne tartozzék, és most is a házzal együtt tiltja. 389/10. Nagy (Nagh) Pál, nagyságos Bátori (de Bathor) András familiárisa, ura nevében Kozma (—) Ferencnek leköti és elzálogosítja azt a fél mészárszéket, amelyet urának adtak volt néhai Szűcs (Zewch) Gergelytől, annak Szentfalvai (Zentfalway) Jánosnál való 35 forintnyi adóssága fejében, úgy, hogy az addig fogja bírni, míg a mondott összeget neki vissza nem fizetik. Azonkívül azt is vallotta, hogy Szentfalvai János ezüstneműit, amelyeket Kozma Ferenc magánál tartott, tőle átvette, jelen írás ereje szerint. 390/1. Kalmár (Kalmár) Ambrus megvett egy házat Hentes (—) István árváitól, de mivel azok bevallást tenni még nem képesek, bevallásukat elhalasztottuk akkorára, amikor 12 évesek lesznek. Feria sexta post Cantate (máj. 20. péntek) Sabbato post Cantate (máj. 21. szombat) »