Debrecen város magistratusának jegyzőkönyvei 1552-1554 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 4. (Debrecen, 1982)

res) Istvánnal. Akkor Balázst megkérdeztük, hogy vajon tőle, And­rástól vette-e az ökröket, kijelentette, és tagadta, hogy azokat And­rástól vette volna, hanem Juhos (Iwhos) Péterrel, akarata ellen való cinkosával hozta el azokat az ökröket tőle. Ez a kijelentés Kis (—) Pál, Mizsér (Miser) Péter és a hencidai három személy előtt történt. Sanyó András ez által tisztáztatott. Feria quinta sequenti (ápr. 5. csütörtök) 502/2. Szíjjártó (Zyartho) Ágoston és Garai (Garay) Máté között a bíróság úgy határozott, hogy Garai Máté tizenötödnapra a 200 forint 36 dénárról szóló kötelezvényét köteles Ágostontól visszaváltani és ha készpénzzel nem tudná kifizetni, akkor tartozik megesküdni, hogy minden arany és ezüst portékáját köteles közszemlére tenni és ha azokkal sem tudná hitelezőjét, Debrecenben Máté öröksége után ki­elégíteni, azok a kötelezvénye szerint becsültessenek meg. 502/3. Fancsal (Fanczal) Tamás, Vas (—) János ellenében ítéletet hozatott, mivel a Major (Maior) János fiai számára vállalt kezességet előttük letette és azt akkor a felperes, Vas János nem tartóztatta le, tehát a felperes az ifjút a legalsóbb bírájánál perelje be a megdöglött lova miatt. 503/3. Néhai Szondi (Zondi) Imre felesége, Zsófia asszony és Várkonyi (Varkony) Lukács közölte, az új perben olyan ítélet született, hogy Lukács tizenötödnapra ismét állítsa elő azokat a végrendeleti tanú­kat, akik előtt Szondi Imre élő szóval meghagyta, és rendelte a fe­leségének azt, hogy a hitelezőit a javaiból az adósság fele részéről elégítse ki, és az asszony akkor megígérte, hogy ki fogja nekik fi­zetni. Ha a tanúk úgy fognak vallani, hogy Szondi Imre az asszony­nál levő pénznek és javainak értéke 546 forint volt, akkor Zsófia asszony az adósságának felerészét köteles a hitelezők számára ki­fizetni. Ha pedig a tanúk nem úgy fognak vallani, ahogy itt fent van írva, az esetben az asszonynak meg kell esküdnie, hogy azon idő­ben annyi áru és pénz nála nem volt és ami volt, azt teljesen kifi­zette Szondi Imre, a férje adóssága fejében a hitelezőknek és ja­vaiból semmit sem titkolt el., sem saját hasznára nem vett el abból semmit, továbbá, hogy Szondi Imre javaiból a maga részére semmi sincs nála, és ha volt is valami, azt az utolsó fillérig kifizette. Lu­kács a földesúr székére fellebbezett, ahol ugyanez lett az ítélet.

Next

/
Thumbnails
Contents