A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)

Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: A Kálmánchey család története

Az új király 1493-ban érdemei elismeréseként Kálmánchey Domo­kosnak adta a szekszárdi apátságot.25 Kálmánchey Domokos II. Ulászló uralkodása idején is tevéke­nyen részt vett az ország ügyeinek intézésében. Országos hivatalokat is viselt, először a tengermelléki várak kormányzója, majd királyi személynök.26 27 28 1495-ben az országgyűlésen királyi személynökként királya megbízásából országosan elismert pénzügyi tehetségként új adójavaslaton dolgozott.2, Személynöki tiszte mellett hamarosan váradi püspökké nevezték ki.:* Részt vett az 1496. évi budai és az 1500. évi rákosi országgyűléseken is. Elnöke volt annak a bizottság­nak, mely a főkincstartó számadásainak a megvizsgálására alakult. Emellett új munkakörét, a váradi egyházmegye ügyeit sem hanyagolta el. Alig volt nap, hogy egy-egy oklevelet ki ne adott volna. Belényes kiváltságlevelét már, mint Róma által megerősített váradi püspök és Bihar vármegye örökös főispánja írta alá. Váradon Szent László király tiszteletére társaskáptalant alapított. 1496-ban II. Ulászló kinevezte erdélyi püspöknek. Kinevezését így indokolta meg VI. Sándor pápá­hoz írt levelében: „Azért neveztem ki Kálmánchey Domokost erdélyi püspökké, hogy a török tőszomszédságában ilyen hős főpap legyen, de meg azért is, mert a káptalan óhajtását akartam teljesíteni. O ugyanis — írja tovább - egyéb erényein kívül valami csodálatos öregkori böl­csességgel, szerénységgel és szinte páratlan erkölcsi komolysággal van megáldva. ”29 301502 végén a király kalocsai érsekké nevezte ki, de a tisztséget alig egy évig viselte, ugyanis 1503 nyarán a nagy huma­nista főpap távozott az élők sorából. Az utókor kegyeleteként szobrot állított részére Székesfehérvárott, a Szent Anna kápolna előterének sarkán. Kálmánchey Domokos rokonai közül nem egyet felkarolt. Az egyházi pályát választotta élethivatásul Kálmánchey László is, aki a premontrei rend tagjai sorába lépett. O a szerzője az egyetlen magyar 36 Szendiné Orvos Erzsébet: A Kálmánchey család története 25 A pannonhalmi Szent Benedek Rend története. 12. k. Sörös Pongrác: Az elenyé­szett bencés apátságok. Bp. 1912. Stephaneum ny. 58-59. 26 Bunyitay Vince: A váradi püspökség története I-III. k. Nagyvárad, 1883. Franklin Kiadó 1. k. 334. 27 Uo. 28 Uo. 29 Bunyitai V. A váradi püspökség története. I. 342. 30 Temesváry János: Geréb László volt erdély püspök halála. Erdélyi Múzeum, Ko­lozsvár, 1911. 238.________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents