A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)

Tanulmányok - Varga Norbert: A polgári közigazgatás kiépítése felé tett lépések a dualizmus időszakában

vagy az egyik vagy mindkét ágban helyrehozhatatlan kárt fog okoz­ni.”88 Az egyik legjelentősebb különbség a két város között a szervező küldöttség tervezete alapján a városi tanács kialakításában jelentke­zett. Debrecenben a javaslatok alapján külön közigazgatási és gazda­sági tanácsot terveztek felállítani, amely Szegeden összevontan, városi tanácsként jött létre. A november 9-én tartott bizottsági ülésen tárgyal­ták Debrecenben azt a javaslatot, amely szerint a közigazgatási és gazdasági ügykezelést el kellett volna különíteni egymástól. Ezért külön közigazgatási és gazdasági tanácsot szerettek volna felállítani. Látható, hogy Debrecenben el akarták különíteni a feladatokat a városi tanácsban. Célszerű lett volna ez a szakszerűbb közigazgatás megvalósítása érdekében. A törvény azonban nem ismerte a közigaz­gatási és gazdasági tanács kategóriáját, amelyre alapozva a belügymi­niszter nem is támogatta a tervet. A szegedi javaslatban eredetileg sem szerepelt ilyen szeparatív megoldás a tanács szervezetén belül, amely­nek következtében az megegyezett a később elfogadott tanács­szervezeti megoldással. Ez tovább késleltette a szervezeti szabályzat elfogadását Debrecenben. A szervezeti szabályzatokban pontosan rög­zítették az egyes testületi és egyedi szervek feladatköreit, elhatárolva egymástól őket, amelyek elősegítették a szakszerűbb közigazgatás kialakítását. Megállapítható, hogy a szakigazgatás egyre nagyobb szerepet kapott a közigazgatásban, különösen a reformok során. Arról azonban nem feledkezhetünk meg, hogy nem érvényesülhetett teljes mértékben egy olyan politikai rendszerben, ahol a törvényhatóságoknak közvetí­teniük kellett a kormány akaratát. A központi végreható hatalom szemszögéből vizsgálva elfogadható, hogy a kormány érvényt akart szerezni törekvéseiknek, amelyet csak úgy látott biztosítva, hogy poli­tikájához hű emberekkel bástyázza körül magát. Ez azonban ellent mondott a városok célkitűzéseinek, hogy a legalkalmasabb személyek töltsék be a legfontosabb pozíciókat. Ez a kettősség szintén a dualiz­mus közjogi berendezkedésének volt a következménye és jellemzője. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXI. 249 88 Db. 1872. január 13. 9. sz. Debreczen sz. k. város szervező küldöttségének jelen- tése a közgyűléshez.

Next

/
Thumbnails
Contents