A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 31. 2006–2009 (Debrecen, 2009)

Tanulmányok - Ónodi Magdolna: Kaba

133 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXXI. Kultúrház. Barabás Samu A kultúrház létrehozásán Barabás Samu református lelkész fáradozott. Életrajzát lánya, Anna írta le. Barabás Samu 1863-ban született Désen. Tanulmányait Désen, majd Nagyenyeden végezte. Fiatalon lett lelkész Magyarlaposon. 1905-ben került Kolozsvárra, ahol pár év múlva esperes lett. 1919-ben Pestre költözött. Itt kereste meg egy kábái küldöttség és lelkésznek hívta. Rendbe hozatta az egy­házi épületeket, aggmenházat létesített. 9 évig volt országgyűlési kép­viselő, és ezalatt építették a kábái régi kultúrházat. 1936-ban ment nyugdíjba. Emlékét emléktábla őrzi. „Az egyház kulturiskolája és mozijának avatása 1927. XI. 20-án volt. Az első időkben zene nélkül vetítették a némafilmeket. Később Kóréh Endre missziós lelkész zongorázgatott ezt-azt, nótákat. Katonáskodá­som után vasárnaponként a hangosfilmek megjelenéséig én játszottam előadásonként 2-2 P-ért.” - írta itj. Fábián István. A község nagy fiának, Mácsay Sándor kollégiumi énektanámak, a híres zeneművésznek érdemeit a kultúrház falába illesztett emléktábla örökítette meg. Mácsay Sándor tanár-karnagy bronz reliefét Németh László készítet­te.36 36 Béber László: Debreceni érdekességek. Debrecen, 1977.

Next

/
Thumbnails
Contents