A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Mónus Imre: Adalékok a Rákóczi szabadságharc történetéhez
85 A szatmári békével szabadságharc elbukott, nem Rákóczi kötötte meg a békét, aki a felkelést elkezdte. A távollétében és hozzájárulása nélkül Károlyi Sándor által megkötött békét nem fogadta el. Ezt az aláírt okmányt békének nem nevezhetjük, mert nem egyenlő felek kötötték, - megbékélés volt ez a király és alattvalói között, a kuruc államról, a rendi konföderációról szó sem esett. A szabadságharc minden résztvevője teljes bűnbocsánatban részesült, visszakapta vagyonát. Ez valamennyi kuniéra vonatkozott, beleértve magát Rákóczit is. A király megígérte, hogy megtartja a magyar országgyűlésen hozott korábbi törvényeket, és az újabb sérelmeket is az országgyűlésen orvosolja. Az utóbbi kutatások azt igazolják, hogy Károlyi jól felmérte a helyzetet, megegyezett Pálffy János császári generálissal és megkötötték a békét, amely méltányos volt a kurucokkal és vezéreikkel szemben. A kurucok többsége ekkorra már belátta, hogy a kitűzött cél katonai eszközökkel nem valósítható meg, vissza kell térni a politikai módszerekhez. Az udvar békefeltételei módot kínáltak ehhez. Ez a felismerés tükröződik a szatmári békeként ismert dokumentumban. Pálffy János horvát bán őszintén békét akart, és nem használta ki a királyi haderők döntő erőfölényét. A béke a Rákóczi személyére szóló kegyelem mellett, a várakon kívül visz- szaadni ígérte valamennyi birtokát, mind Magyarországon, mind Erdélyben. Ugyanez vonatkozott a Rákóczi híveire, azok özvegyeire és családtagjaira. Elismerte a hadi érdekeikért szabadosi állapotba jutott katonák státuszát. Engedélyezte a szabad vallásgyakorlatot. Általános közkegyelmet hirdetett. A király ígéretet tett Magyarország és Erdély szabadságának megtartására, érvényben hagyta az egyéb kiváltságokat is. A rendek törvényes úton terjeszthették sérelmeiket az uralkodó elé. Kimondta, hogy Rákóczi (aki az egyezmény aláírásakor Lengyelországban tartózkodott) távolmaradása nem akadálya a béke érvénybe lépésének. A békeszerződés nemcsak a konszolidáció alapját képező nagyvonalú amnesztia volt, hanem olyan okmány is, amely helyreállította Magyarországon a török korban kialakult dualista kormányzatot.8 A szabadságharc idején fejedelem céljait a nemzetiségek közül a rutének, szlovákok, románok, a felvidéki német városok és a szászok egy része is támogatta. A szerbek és horvátok - Rákóczi minden próbálkozása ellenére - kitartottak Bécs mellett, ez a bukás egyik oka volt. A felkínált amnesztiát a szabadságharc résztvevőinek legnagyobb része elfogadta. Voltak azonban, nem is kevesen, akik az emigrációt választották. Köztük volt Rákóczi fejedelem is, aki még mindig bízott egy szerencsés külpolitikai fordulatban. A rutének, akik Rákóczi szerint az „igen hűséges nemzet” elnevezést kapták, kitartottak a szabadságharc mellett. A Rákóczi birtok nagy részén ők laktak, sokan emlékeztek gyermekkorára és arra, akikor 1703-ban Magyarországra jött. Rákóczi így emlékezik róluk: „Addigra érkezésem híre elterjedt a munkácsi hercegségben, és alig lehet elképzelni azt a buzgalmat és örömet, amely a népet mindenfelől hozzám vonzotta. Bandákban jöttek kenyeret, húst és más szükséges élelmiszert hoztak. Ezek az emberek feleségestül és gyerekestül jöttek, és amikor messziről Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 8 A Magyarok Krónikája Szerkesztette: Glacz Ferenc. A „megegyezés” a szatmári béke. 292. p.
