A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Forrásközlések - Radics Kálmán: Zoltai Lajos: Vidékiek beköltözése Debrecenbe 1564-1640 között
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 297 ta el Ebest, Szepest, Hegyest, Macsot, Ohatot, Zámot, Fancsikát, Paczt, Bánkot, amelyek ma Debreczen határának kiegészítő részei; nem-különben a hosszú ideig ugyancsak Debreczen által zálogba tartott Bodóházát, Szent-Györgyöt és több más községet. Monostor 1631-ben már mint praedium említtetik. Ellenben Bódogfalva, Haláp, Pallag, mint látni fogjuk, kevés ideig még túlélték e rettenetes dúlást. A ma Debreczenhez tartozó puszták közül Máta már 1440 előtt, Elep pedig 1573-ban26 nem voltak néptartó helyek. A királyi Magyarországhoz csatolt Szabolcsmegyében az 1596. évi adóösszeírás szerint 1594-1595-ben 106 község pusztult el; némelyik teljesen, másokból a lakosság szétfutott; nagy része meg tatár fogságba került. A szovátiakat, nádudvariakat pedig levágták. 1598-tól 1604-ig ugyancsak Szabolcsban az adózó házak száma 3998-ról 161-re esett le. Hasonló romlás sújtotta az Erdélyhez tartozott Biharvármegyét.27 Szörnyű elemi csapások, aszály, drágaság, éhség, sáskajárás, tűzvész, döghalálon kívül, e hosszú háború minden nyomorúsága Debreczenre is reá nehezedett. Már az új háború kitörése előtt a sűrű beköltözés mellett is, gyors pusztulásnak, elnéptelenedésnek indult a város 1589-ben Ferhát budai pasa már erre való tekintetből szállítja le 6000 tallérra 7000-ről a debreczeniek adóját. Ugyanezen év végén ismét elenged 200 tallért, mert „már 200 ház elpusztult s jövő Szt.-György napig annyi tehetős lakos szándékozik elköltözni, hogy ezután a város 3000 tallér adót sem tud fizetni.” A siralmas állapotot bizonyára csöppet sem túlzott színben festi a szolnoki kádiának a budai divánhoz 1590. elején írott következő levele: „Buda tartományához tartozó császári javak közül Debreczen a határszélen esvén, mindkét részről szorongatásnak van kitéve. Azon kívül, hogy a török részre adót fizet, a keresztyének is minden adójukat követelik tőlük, mely terhet a város lakói nem lévén képesek hordozni, már idáig több mint ötszáz házuk pusztult el, s azon a ponton állanak, hogy ha csak 5800 tallérnyi adójukból 800 tallér el nem engedtetik, bizonyosan oda hagyják városukat. Az elköltözést titkolni fogják. A kutatás végett kiküldött csapatfőnökök, bérlők és hűbértelkesek (ezek mind mozlimek voltak) csakugyan nem is találtak ott többet egy igen szegény állapotban lévő csoportnál. Ennélfogva ezeknek mindenképen oltalomra van szükségük." - így tett tanúbizonyságot a szolnoki Mollah a szegény debreczeni ráják végtelen nyomorúságáról, melynek híre 1592-ben mar a fényes portához is eljutott. Ugyanis III. Murát 1592. nov. 15-én felszólítja a budai pasát, hogy a debreczeniek kérését, mely szerint adójuk 5000 tallérról 4000-re szállíttassák le - mert így az elfutottak is vissza fognak térni, - megvizsgálja és intézkedjék. Csakugyan „az erdélyi vajda közbenjárására a debreczeniek „szakasztott summája” négy ezer tallérra engedtetett, hogy az elfutott szegénység helyre jöhessen és a város megépülhessen, bár ez a leengedés a császári tárháznak ártalmára vagyon.”28 Ilyen viszonyok közt érte Debreczent az 1594. évi tatárjárás. Ekkor lön a város népének általános futása, csakhogy legalább nyomáruk életét megmenthesse.29 26 Városi jkv. 1573., 394. 1. Jul. 25. A városi tanács Fényes Mihály debreczeni polgár és Farkas János debreczeni nótárius között az Elepi területen való vitás szénakaszáltatási jog felől ítélkezik. 27 Szilágyi Sándor: „A magyar nemzet története” V. k. 28 Török levelek Debreczen város levéltárában. 29 Városi jkv. 1594., 76, 1, Jul, 18. _______________________________________,
