A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)

Tanulmányok - Husvéth András: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepe Hajdúnánáson (a kezdetektől 1848/49-ig)

141 Nánás vezetése méltányolta a kérést, mert „tapasztaltaivá!! ezen árendátorunk ezen Nemes Város szükségén való segítségben minden elő fordult alkalmatosságokkal bebizonyított nagy készsége, azon 200 Ft-ok elengedtetnek, és a fent írt csapszékeknek a fent írt mód szerint való árendája 7000 Ft-ban végképp meghatároztatott, és valamint ezeknek megtartására ezen Nemes Tanács és Communitás, úgy a fent ki fejezett feltételek betöltésére Fried Dávid árendátorunk magát kötelezte”.29 30 A megállapodás tehát megszületett. Az ekkor már hat hajdúnánási kocsmát üzemeltető Fried Dávid a város tekintélyes üzletfele, a nánási zsidóság megerősödé­sének élő példája volt. Megbecsültségét mindennél jobban jelzik a városi jegyző­könyvek bejegyzéseinek változásai. A régebben csak „Dávid zsidódként emlegetett árendátor körülbelül ekkortól lett a város számára „Fried Dávid őkegyelme”. A városi tanács hálás és elismerő szavai, a zsidó bérlőtől kapott segítségért való kö­szönet megmutatja, hogy ekkor már nem holmi jöttmentként, hanem komolyan vett partnerként tekintettek a zsidó üzletemberre. Bár a Flajdúkerület nem fogadta el a hat évben történt megállapodást, a kö­rülmények kényszerítő hatása, a nehéz gazdasági helyzet azonban rövidesen rákényszerítette a várost a merev hagyományok mellőzésére. 1812-ben a Fried Dá­viddal megtörtént számvetés újabb problémákat hozott a felszínre. Az elértéktelene­dő papírpénz felvetette az árendális összegek újratárgyalásának kérdését, mivel a régi pénzben kifizetett bérlettel a város nagyon rosszul járt volna. Mint leírták: ’’Ezen summa a Nemes Közönségnek nem három, de csak 'A esztendei legszüksége­sebb költségeivel sem érne fel.” A bérlő elismerte, hogy fizetnie kell a városnak, de a konkrét összegben nem tudtak megállapodni. Végül olyan megoldás született, hogy a város felajánlotta: bérlet három esztendejét még két évvel megtoldják, és az évenkénti összeget 2000 új forintban állapítják meg. Ezt Fried Dávid csak úgy fo­gadta el, ha nem két, hanem három évvel hosszabbítják meg az árendát. A város ezt elfogadhatónak találta, így megszületett a megállapodás/0 Tehát a város mégis eltért a hagyományoktól, és a szokásos időtartamtól eltérően hat évre adta bérbe a város haszonvételeit. Fried Dávid minden egyes bérletének lejárta utáni tárgyalás kemény alku­dozással, a már sokszor elutasított feltételek újbóli elöhozásával, nem kis siránko­zással és színjátékkal járt együtt. Az árendátor természetesen minden eszközt fel­használt, hogy a szerződéseket a maga számára minél előnyösebbé formálja. így történt ez 1818 tavaszán is, amikor behívatták a Városházára megtár­gyalni az árenda meghosszabbításának feltételeit. Fried Dávid először is alázatosan megköszönte a város iránta tanúsított kegyes viselkedését, azután pedig kezdődhetett a panaszkodás. Természetesen magasnak találta a bérleti összeget, amit elmondása szerint a csapszékekből képtelenség kitermelni. Előadta, hogy „ha gazdálkodásának más ágaiból pénzt fogni nem tudna”, képtelen volna ennek kifizetésére. A leírás szerint eközben annyira felzaklatta magát, hogy szünetet kellett kérnie, hogy kime­hessen a friss levegőre felfrissülni. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXX. 29 HBML.HbFI. V.A.301/a 9.k.358.o.266.sz. 30 HBML:HbFl. V.A. 301/a 9.k. 837.o.292.sz.

Next

/
Thumbnails
Contents