A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 30. 2004-2005 (Debrecen, 2005)
Tanulmányok - Varga Gábor: A debreceni református kollégium szikszói szőlőbirtokának története (1776-1842)
122 Varga Gábor: A debreceni református kollégium szikszai szőlőbirtokának... Összefoglalás, tanulságok A debreceni református kollégium szikszói birtokának iratai bepillantást engedtek az egykor híres — de a szakirodalomban még szinte ismeretlen — dél-abaúji szőlőkultúrába. Megtudtuk, hogy a XVIII. század végén és a XIX. század elején milyen szőlőmunkákat, milyen időrendben végeztek. A nyitás általában március végén, a metszés április elején, az első kapálás május végén, június elején, a másodikat július, a harmadikat pedig augusztus közepén végezték. A kötözést rendszerint június közepén, a gyomlálást és az „igazgatást” augusztus elején csinálták. A szőlőt legtöbbször nem fedték, kivétel az 1796-os. A szüretet igyekeztek minél későbbre tenni - akár - csak a Hegyalján. Volt idő, amikor csak november közepére végeztek. Legtöbbször azonban október utolsó hetére esett. A szüretnél kevés puttonyost foglalkoztattak, közel 30 szedő esetében sem volt több ötnél, 10-12 szedő esetén pedig mindössze kettő volt. A szőlőt taposó zsákokban taposták, az így nyert mustot néha külön, „színmustként” nagyobb összegért is el tudták a d n i. A taposást is legtöbbször két napszámos férfi végezte. Ezután került a törköly a présbe, a „sajtóba”. A mustot évente egyszer „színelték”, fejtették le. Legtöbbször közel egy évig érlelték, azután adták csak el óborként. Nem volt ritka a 2-3 évig érlelt bor sem. Miként a Hegyaiján a termés is ingadozott, a 70 év alatt 4 és 69 gönci hordó között az 5 holdnyi területen. A mélypont az 1836. 1837. 1838-as év volt, amikor összesen 21 hordót szüreteltek. Ami a vizsgált időszakban még nem volt országosan gyakori jelenség: a szőlőket trágyázták. A tőkehiányokat „homlitással” igyekeztek pótolni. A szüret alkalmára - egy év kivételével, amikor a debreceni kollégium diákjai szüreteltek - helybeli napszámosokat vettek fel minden munkára. A szőlő valamennyi munkájához és a bor feldolgozásához a leltárak tanulsága szerint minden fontos eszközzel rendelkeztek. Ezeket mindig igyekeztek jó állapotúra cserélni. Legtöbb bért a homlitásért, a metszésért és a kapálásért kellett fizetni. A könnyebb munkáért - kötés, igazgatás, gyomlálás vagy „fűnyövés”-jóval kevesebb napszámot kellett adni, s ezt jórészt „fejér tselédek”, asszonyok, lányok végezték. A munkabérek a 70 év alatt a konjunktúrának, dekonjunktúrának megfelelően ingadoztak: 15 krajcártól 60 krajcárig. Ugyanígy változott aborokára is: gönci hordónként 5 és 40 forint között ingadozott. 1773-1802 között 9-13 Ft, 1803-1808 között 5-8 Ft volt, kivéve az 1791 és az 1792-es éveket, amikor 10-14 Ft-ra emelkedett. Legnagyobb becse 1809 és 1818 között volt, amikor elérte a 39-40 Forintot is, majd végül 1819 között 18-20 körül mozgott. Az aszú termés a hegyaljaihoz hasonlóan ingadozott s több olyan év is volt, amikor nem volt érdemes kiszedni. De például 1773, 1781, 1811, 1827-es évek kitűntek gazdag aszú termésükkel, mindig 20 puttony felettit szedhettek ekkor össze.
