A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Kun Enikő: "Mutogattya Isten haragját" - Adalékok az 1739/40-es debreceni pestis történetéhez
72 jelentős mértékben megtizedelte a lakosságot.13 Erről a pestisjárványról igen kevés hiteles feljegyzés maradt fenn. Amit biztosan tudunk, hogy 1348-ban már súlyos veszteségeket okozott a fertőzés és 1349 nyarán még mindig ugyanolyan erővel pusztított, mint egy évvel korábban. Ekkor Európában a járvány egyik okát a mérgezett kutakban látták, amelyért a zsidókat tették felelőssé, ezért 1348-ban VI. Kelemen pápának a zsidók védelmében két bullát is ki kellett adnia. Magyarországon is hasonló volt a helyzet a zsidók felelősségének megállapításában, illetve Sticker müvében olvasható, hogy a párizsi orvosi kar 1348. októberében a magyarországi mirigyhalált a rothadó halak bűzétől megfertőzött levegőnek tulajdonítja.14 1349- ben, a királyi család több tagja, így I. (Nagy) Lajos király felesége, Luxemburgi Margit királyné, Margit testvére, a császár leánya, aki János francia király hitvese, és Burgundiái Johanna egyaránt a mirigyhalál áldozatává váltak.15 „A velencei dogé 1349. október 7-én értesíti Perugia városát, hogy Magyarországon sokan halnak s nemrégiben a magyar királyné is belepusztult a járványba.”16 Ezután az epidémia visszahúzódott, de nem szűnt meg létezni, hiszen erősen pusztított még több évszázadon keresztül, szinte minden évtizedben visszatért.17. Ezt a rettegett betegséget a ciklikusság jellemezte: hol nagy erővel kitört, hol pedig szinte teljesen visszavonult. Ez függött az időjárástól, a közegészségügyi viszonyoktól, a népsűrűségtől, az emberek fegyelmezettségétől, jóltápláltságától stb.. Sokszor pedig csak helyi jellegűek voltak a járványkitörések.18 Az epidémiák idején a betegek vagy gyanúsak teljes elszigetelése lett volna a legcélravezetőbb, ezt viszont nem tudták hathatósan betartani az emberi fegyelmezetlenség miatt. A vagyonosok, akik tisztában voltak a fertőzés veszélyességével, elmenekültek, erre több példa is van: “Heltai krónikája szerint így tett Mátyás király is az 1479. évi pestis idején, ’erdőkben és kies vizek mellett bujdosódik vala’, Beatrix Királyné Asszony pedig Kassa felé botsátá vala”. 1480. december 14-én Mátyás király (1458-1490) IV. Sixtus pápához intézett levelében azt írta, hogy a pestis miatti félelemtől, ami az egész királyságban dühöng, hazulról elment.19 Szintúgy cselekedett az utódja, II. Ulászló .(1490-1516) is, aki az 1508. évi budai pestis elől egész családjával Pozsonyba menekült, az 1510-iki mirigyhalál alkalmával pedig Heltai Kun Enikő: „Mutogattya Isten haragját”... B“ Nach Rothes Thüringer Chronik waren im Jahre 1348 von der Pest heimgesucht Griechenland, Ungarn, Spanien, Portugal .Deutschland” B. M Lersch: Geschichte der Volksseuchen című munkájából (Berlin, 1896) vette az idézetet Magyary-Kossa Gyula. 14 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek III. kötet Bp, 1931.56. 177. pont 15 „Von der Pest dieses Jahres sagt Cluver, dass sie mehrere Fürsten mitgenommen habe, auch des Kaisers Tochter, die Königen von Ungarn und ihre Schwester , die Gemahlin des Königs Johann von Frankreich, Johanna von Burgund” Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek III. kötet Bp., 1931. 58. 181. pont, melyet В. M Lersch: Geschichte der Volksseuchen című műve alapján közöl. 16 Uo. II. kötet Bp„ 1931. 182. 17 1360, 1371, 1380-1382, 1409-1410, 1435, 1444, 1455-1456, 1474-1479-1480, 1495, 1508-1509, 1529, 1541-1542, 1552-1554, 1562-1563, 1585,1602-1603, 1621, 1624, 1633, 1644, 1654, 1678, 1680, 1690, 1708-1711, 1719, 1737-1744, 1756, 1770, 1795 és 1811/ Kiss Ernő Népegészségügyben megjelent tanulmánya és Magyarry- Kossá Gyula Magyar orvosi emlékek című 5 kötetes munkája alapján/ ls A legösszefogottabb, a legnagyobb forrással rendelkező gyűjtemény Magyary-Kossa Gyula 5 kötetes munkája. Ebben röviden, de alaposan összeszedte a magyarországi pestisre vonatkozó adatokat, külföldi és belföldi latin és német nyelvű művek felhasználásával. 19 “ nam ob metum pestis, que usque modo in toto regno meo grassatur, domo aberam”(Monumenta Hungáriáé Historica Okmánytár 40. kötet 53)
