A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Tanulmányok - Papp Klára: A bihari Csáky birtokok gazdálkodása a XVII. században

országos vásárra és a heti piac tartására.84 A berekböszörményiek új igényei azonban megrontották a Csáky családdal jól induló kapcsolatokat. A lakosság ugyanis a pogány rabságból kiváltott Csáky László adományának tudta az ún. „Vén erdő nevű nagy Plágát”, amelyet az urbárium kiadása után kivágtak, és a területet házak után felosztották.84 85 Csepregi már 1790 augusztusában arról tudósított86, hogy a bírák felhányták a váradi káptalan arhívumát, s a famíliának találtak „egy ötezer forintos contractussát, mellyel tartozik Böszörmény várossának.” 1791-ben az urbáriumban meghatározott harminc telek után járó egy borjú (jelen esetben az udvarbíró véleménye szerint 60 telek után járó két borjú) adásának megváltási összegében hiányzott az egyetértés. Végül 1793-ban két levelet is írtak a grófi családnak egy korábbi exemptionális levél felemlegetésével, elsősorban azzal a céllal, hogy könnyítsenek földesúri terheiken és újabb szántó- és legelő földekhez juthassanak a közeli Körmösd pusztán.87 A birtokosok természetesen nem álltak el a számukra igen kedvező urbárium teljesíttetésétől, s nem ígérték a hasznosítható terület bővítését sem, mivel a körmösdi pusztát még nem váltották ki. Egyedül a Körösön lévő malom rendbehozatalában és feles használatában láttak a kompromisszumra lehetőséget.88 A december 19-én írott második levélre. Csáky Emanuel válasza egyértelmű: „szabad, ha próbálni akarják” a törvényes utat választani.89 A bihari birtokon a Csákyak fenntartották a sajátkezelésű majorságokat is. Egy 1790-ben készített és a családülés elé terjesztett kimutatás szerint 2211 hold 2. osztályú és 493 hold 3. osztályú vetést (Margittán 165 hold 3. oszt., Szalárdon - 250 hold 3. oszt., Siterben 9 hold 2. oszt., Fegyverneken 13 hold 2. oszt., Sitervölgyén 15 hold 2. oszt., Berekböszörményben 189 1/2 hold 2. oszt., Körmösd praediumon 829 hold 2. oszt., Kenéz praediumon 232 hold 2. oszt., Körösszegen 29 hold 2. oszt., Inándon 321 2/4 hold 2. oszt., Kistelek praediumon 312 hold 2. oszt., Pankota praediumon 253 hold 2. oszt..) 1985 1/4 hold_ugarföldet, 1000 1/2 kaszás első és 906 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 63 84 HHSA Fasc. 81. No. 92. Az országos sokadalom engedélyezését a következő napokra tették: 1. Új esztendő után való napon (jan. 2.), 2. Gyümölcsoltó Boldogasszony után való napon (ápr. 5.), 3. Mária Magdolna utáni nap (júl. 23.), 4. Mindszent havának (okt.) 15. napja. Az állatvásárt, amely elsősorban "jó fajta sertések" vására, a sokadalom előtt három nappal fhamarabbra, a heti két piacot pedig hétfőre és péntekre engedélyezték. 1785-re az országos vásárok helypénzeit a mezővárosnál hagyták, a következő, az 1786. évtől azonban a rendes piaci vám felét várták el tőlük. A későbbi években azonban hiába keres­sük a vásárvámot a birtokos bevételei között. 85 Uo. Fasc. 83. No. 4. 1787 májusában Ferdényi a pozsonyi archívumból kért pontosító adatokat a bö­szörményiek erdőhasználatával kapcsolatban (amelyekről úgy vélte, hogy bátyja, Ferdényi Gábor iratai között talán fellelheti a família). 86 MOL P. 78. Fasc. 28. No. 8. 87 HHSA Fasc. 83. No. 5. A kenézi pusztán már kaptak szántási lehetőséget az apátiakhoz hasonlóan, de szénájuk onnan sem volt. 88 A Körösön lévő malmot eddig is közösen használták. Vad Gergely böszörményi bíró már 1789-ben elszámolást készített arról, hogy a vízimalomban 78 köböl búzája lett az uraságnak. A malmot Vad Ger­gely is urasági malomnak mondta. SÓBA Levoéa. 65. d. Fasc. 640. 87 Uo. Azt kívánták: "akár a szabadságot, akár az 5400 Mft-unkat elmaradott Interresével " fizessék meg, "nehogy Törvényessen is Magunk Jussunkat keresni kényteleníttessünk." Csáky gróf válaszának időpont­ja némiképp problematikus, ugyanis dec. 17-én, Váradon kelt levélről van szó. A berekböszörményiek szerint 1699-ben zálogos summában egyeztek meg, "de 1000 forintért Csáky László a régi szabadságban hagyta meg eleinket". Ezzel az állítással kapcsolatban valóban fennmaradt egy tanúsító levél copiája ifjabb Csáky Lászlótól, amely a korábbi zálog meghosszabbítását igazolja: apja "faluját ugyanakkori lakossinak azon Helynek elzálogosította volt" 4400 forintért, amit neki még ezerrel megtoldottak.

Next

/
Thumbnails
Contents