A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély a XVII. sz. végén 1686-1693
38 A kiváltságok megerősítése csak egy részét képezte a diplomának, A magyarországi részek felszabadulása a Diploma Leopoldinum kiadásakor már befejezéséhez közeledett. Itt is felmerült a kérdés, hogy visszaállítandó-e Erdély területi integritása azon földrajzi határok közt, melyekre Erdély történeti jogon igényt tarthatott, vagy pedig a részeknek a magyar korona joghatósága alá utalásával újból a középkori földrajzi elhelyezkedés lenne-e életbeléptethető? Erdély számára nem volt természetesen közömbös, hogy a 150 éves gazdasági, politikai, kulturális kötelékek megszakadnak: A jogi intézmények azonos fejlődése, a birtokviszonyok és gazdasági érdekek egybeolvadása, a hagyomány és a történelmi múlt közössége a régi területi elhelyezkedés változatlan fennmaradást politikai és gazdasági szükséggé tette. Még 1712-ben is arra kapnak utasítást az erdélyi követek, hogy „ az partiumbeli vármegyék Debreczennel együtt egy diplomában comprehendáltatván Erdéllyel egy törvénnyel és szokással élvén...másfél seculumot meghaladó üdőtől fogva Erdélyhez lévén incorporáltatva. ..Erdélyhez való reumáját hathatósan urgeálni ő kglmeknek szükség."21 A részek közjogi helyzetének végleges rendezése csak jóval később, 1733-ban, a Carolina resolutio-val történik. „ Százhatvanöt évig volt Debreczen város sorsa az erdős kis hazáéhoz fűzve. Sok jó és rossz napok hosszú során míg csak Erdélyhez tartozott Debreczen, az erdős kis haza figyelmének és gondoskodásának mindig kiváló tárgyául tartotta e várost... és ha 165 év lefolyásában Debreczen a magyar nemzetiségnek s vele a protestantizmusnak is erős háza lehetett, az egyenesen e város Erdéllyeli egybekötte- tésének tulajdonítható. Az 1691-ik év után habár Erdéllyeli szorosb viszonyai megszakadtak is Debreczennek, azért Erdélynek e városra nézve feledhetetlen érdemei nem csak ez ideig maradtak hálás emlékezet tárgyai, hanem méltó tiszteletben tartandók azok, míg csak a magyar míveltségnek, a polgári és vallási szabadságnak egyetlen tisztelője leend a magyarhaza földjén. ”22 Debrecennek e vészterhes korszakban Erdéllyel voltak a legszorosabb kapcsolatai. Gyakran olvashatunk a forrásokban arról, hogy a debreceni követek elutaztak az országgyűlés megnyitására és „Váraddá vármegye gyűléseire". Debrecen államjogilag 1532. óta tartozott Erdélyhez Bihar megyével együtt. Ezt a hovatartozást a békeszerződések ismételten megerősítették, de az erdélyi fejedelmek általában hüségesküt kértek a várostól, ami korántsem volt véletlen, hiszen Debrecen magatartása sohasem volt egyértelmű. A város az állami adót az erdélyi fejedelemnek fizette, ami a török források alapján 2-3 ezer forint lehetett, s elsősorban Váradon, olykor Szebenben, Kolozsvárott vagy a fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron rótták le különböző időben. A fejedelmek értékelték az „aranylábú" Debrecen gazdagságát és igyekeztek azt különféle kiváltságokkal előmozdítani. A gazdagságát megalapozó kereskedési szabadságukat, illetve azok megerősítését többek között az erdélyi fejedelmeknek köszönhették. Debrecen iparának fellendülése sem volt elképzelhető a céhek támogatása nélkül, s erre is számos példát találunk. De a gazdaság mellett pártolta a kultúrát is. Ez a kapcsolat nem volt mindig zavartalan és békés. A város a fejedelmet tekintette ugyan urának, innen várta gyakorta a magyarországi helyzet megoldását, de kiszolgáltatott helyzete miatt időnként kiismerhetetlen volt a magatartása, ezért a fejedelmek és főtisztviselői nemigen bíztak benne, s olykor igen Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély a XVII. század végén 21 Lukinich Imre: Erdély területi változásai Bp. 1918. 583-584. 22 Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város történelme II.k. Db. 1871. 486.
