A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Tanulmányok - Vékonyné Kovács Gabriella: Hajdúböszörményi olvasókörök története a két világháború között

373 tását, valamint egy könyvjegyzék készítését. Mindezekről az 1939-ben készített jelentés így számolt be: „Könyvtárunk a múlt évben nagyobb átalakuláson ment át. A Dr. Burger féle könyvekkel, valamint a könyvtárunkba összegyűlt, de ezideig forgalomba be nem osztott újabb szerzeményekkel és az egyesek által ajándékozott könyvekkel annyira megszaporodott a könyvállomány, hogy annak elhelyezésére újabb könyvszekrényekről kellett gondoskodni. Itt meg kell emlékezni özv. Dr. Burger Menyhértnének egy minden dicséretet megérdemlő, fennkölt lélekre valló azon cselekedetéről, hogy néhai férje iparospártoló szellemét követve, a könyvek elhelyezését egy szép, üveges elejű könyvszekrény ajándékozásával könnyebbítette meg. Több kisebb nagyobb akadály elhárítása után, s még több utánjárással, végre elkészülhetett a szükséges befogadó képességű könyvszekrény is, mely a régiekkel, és az előbb említett ajándék könyvszekrénnyel együtt teljesen elegendő a jelenlegi könyvek elhelyezésére. Sok dolgot adott a könyvtárnokoknak a rendezés és átcsoportosítás nagy munkája. A könyvek szortírozása, a rongáltak beköttetése, sorszámozása, új leltár készítés stb.stb. Továbbá, most van folyamatban egy könnyen áttekinthető könyv- jegyzék készítése, melyet kinyomtatás után néhány fillérért mindenki meg fog kapni. Természetesen az átszervező munkák idejére a könyvek kiadását be kellett szüntetni, s ha ez az idő, különféle akadályok végett kissé hosszúra is nyúlt, ma már nincs messze az az időpont, mikor a könyvtár átalakulva és felfrissülve - szinte megkétszereződve - az olvasók rendelkezésére fog állni.”32 1939-ben - a kör anyagi helyzetére való tekintettel - nagyobb számú újabb könyvvel nem gyarapodott az állomány. Az 1941. februárban készült jelentés a következőkről tájékoztatott: „A könyvtár állománya 964 kötet, ebből kikölcsönöztetett az elmúlt évben 1622 darab, késedelmi díjakból pedig befolyt 6.90.”33 Az 1942-ben készített jelentésben a könyvtár 1941 évi működésére vonatko­zóan a következő adatokat tartalmazta: „Igen szép fejlődő formát mutat fel a könyv­tárunk is. Kb. 1000 kötet könyvből az elmúlt évben 1085 kötetet vittek ki a tagok olvasásra.”34 1943- áprilisában kelt levél szerint az olvasókörnek több mint 2000 kötetes gazdag könyvtára volt, és 16 különféle napi- és hetilapot, folyóiratot járatott.35 A Fazekas Gábor Iparos Olvasókör, 1944. április 17-én megtartott választ­mányi ülésének jegyzőkönyve a következőkről tájékoztatott, a könyvtár megrende­léseivel kapcsolatban: „A magyar nő” könyv megrendelése, fedezet nincs. „Légol­talmi közlemények” megrendelve, helyette a Nyári lapok beszüntetendők. Tolnai lemondani, Futárt megrendelni.36 A könyvtár, állományának fejlesztésére adományokat is kapott. Egy ilyen adományról ad hírt a Hajdúböszörmény és Vidéke című lap. Hajdű-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 32 HBML.Hb. X.63. 1.8/1939. ” Uo. 1941 Titkár évi jelentése 1940-ről 34 Uo. 1942. március 8. 25 Uo. 87/1942. 36 Uo. 1944

Next

/
Thumbnails
Contents