A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Tanulmányok - Mónus Imre: A Hajdúdorogi Önkéntes Tűzoltóegylet története

192 előjáróság jóindulatáért az egyesületet nevében köszönetét mondott. Az elhangzot­takat a testület elfogadta és határozatba foglalta. 18 A növekvő infláció miatt a község egyetlen főállású tűzoltójának fizetése továbbra is szűkös a család megélhetéséhez. Mint írtuk 1923-ban 35 kg búzával növelték fizetését havonta, most újra kéri a tűzoltó parancsnok a bérnövelést, melyet a testület tudomásul vett és illetményét július 1-től havi 20 kg rozzsal növelte. Ezt az 1924. szeptember 16-i közgyűlés fogadta el. 19 Az önkéntes tűzoltó egyletnek át kellett dolgozni és kiegészíteni a korábbi helyi, tűzrendészed szabályrendeletét a tűzrendészeti kormányrendelet és a várme­gyei szabályrendelet szerint, figyelembe véve az építkezési szabályrendeletet és a helyi viszonyokat. Az átdolgozott szabályrendeletet 15 napra a községháza előtt kifüggesztették, hogy minden érdeklődő olvashassa, s a képviselőtestület tagjai esetleg kiegészítéseket és változtatásokat javasolhassanak. A két hét lejárta után a testület elfogadta a határozatot.20 1926. augusztus 29-én az egyesület vármegyei tűzoltó versenyen vett részt. A verseny költségei fedezetére a főparancsnok a községi önkormányzattól 600.000 korona segély kiutalását kérte. A testület a kért segélyt kiutalta, és egyben elismeré­sét fejezte ki az egyesület tagjainak, mert a vármegyei tűzoltó szövetség éves mun­káról szóló jelentése szerint az egész vármegye területén a hajdúdorogi önkéntes tűzoltó egylet teljesítette legnagyobb buzgalommal és odaadással feladatát. A me­gyei tűzoltó szövetség elismerése alapján indokolt a legmesszebb menőkig lévő anyagi támogatás, a kért összeg odaítélése, hogy a községnek a versenyeken további érdemeket szerezzenek.21 1927. májusában a tűzoltó főparancsnok három témában kérte az önkor­mányzat segítségét és támogatását. A beadvány fecskendő beszerzésére, a tűzbizton­sági őrszolgálat megszervezésére, és vízszerzésre vonatkozott. A képviselőtestület a leírtakra a következő határozatot hozta: „ Teljesen át- érezzük azt a kötelezettséget, amely reánk a tűzrendészet terén hárul, s azért utasít­juk előjáróinkat, hogy a 83 000/1927. sz. B.M rendelet szerint egy alkalmas tűzi fecskendő vásárlására szerezzen be árajánlatokat, s a fizetési feltételekre nézve is a község fizetési képességeihez alkalmazkodva megfelelő fizetési határidőket kérjen. Utasítjuk előjáróinkat arra is, hogy mind addig, míg a tűzőrségi szolgálatot szabályrendeletileg nem rendezzük, igyekezzen mindent arra nézve elkövetni, hogy a tűzőri szolgálatot a toronyban pontosan teljesítsék. ” 1927-re a korona teljesen elértéktelenedett, helyette értékálló váltópénz a pengő jelent meg. Hajdú vármegye alispánja már a pengő megjelenése után adta ki rendelkezését a tűzoltó felszerelések pótlására., melynek alapján a közgyűlés az alábbi határozatot hozta: „ A tűzoltó szerek beszerzésére, karbantartására, valamint a vízbiztosítás végett szükséges munkálatokra az 1928. évre 3250 pengőt engedélyezünk. Ezen összegből Mónus Imre: A Hajdúdorogi Önkéntes Tüzoltóegylet története 18 U. о. V. B. 191/a. 6. Kjk. 1924. 122-124. p. 204/1924. sz. 'l' U. o. 1924. Kjk. 91-92.p. 156/1924. sz. 20 U. o. 1926. Kjk. 417-418. p. 81/1926. sz. 21 U. о. V. B. 191/a. 7. Kjk. 1926. 16-17. p. 227/1926. sz. 22 22 U. o. Kjk, 1927. 199-200.P. 184/1927. sz. _____________

Next

/
Thumbnails
Contents