A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 29. 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Tanulmányok - Bényei Miklós: Bihar vármegye gyásza Széchenyi István halálakor
158 gyeletiink és hálánk adóját pedig az által leróni, hogy midőn emlékezetét jegyzőkönyvünk lapjain megörökítettük, akkoron egyszersmind a polgári erényeket személyesítő «legnagyobb magyar»-nak mellszobrát54 * * * * 59 egyesületünk részére megrendelni határoztuk. Fogadja nagyméltóságod s családja a nemzettel közös szent fájdalmában legbensőbb részvétünk kifejezését.60 Bár számuk csekély, jellegzetes példái a bihari (sőt az országos) közhangulatnak a gyűjteményben közölt magánlevelek. Szerzőik három különféle társadalmi réteget képviselnek, és a dokumentumok háromféle közéleti magatartásról tanúskodnak. Elsőként, 1860. április 27-én Pulcher Endre „nagyváradi polgár” írt a gróf özvegyének. Tulajdonképpen megbízást teljesített. Mint ahogy a levélből kitetszik, előző napon, a székesegyházi ünnepségen a ravatalt két olyan babérkoszorú övezte, amelyeket ő kötött, a váradi polgárok pénzén. Ezeket továbbította a családnak, a lehető leghamarabb. Nem zárható ki, hogy valaki más vetette papírra e sorokat, de aligha vitatható, hogy saját és környezete érzelmeit foglalták szavakba. Egyike lehetett ő azoknak a szorgalmas mesterembereknek, akik érdeklődtek a haza, a nemzet sorsa iránt, és szerény tevékenységi körükben megpróbáltak hozzájárulni annak boldogulásához. A szándékosan visszafogott, imitt-amott közhelyes fordulatokban felsejlik a Széchenyi által megálmodott, öntudatos városi polgár alakja. Nagyméltóságú Grófnő! Kegyelmes Asszonyom! Midőn ezen igénytelen sorok a «legnagyobb magyar» özvegyét családi szent fájdalmában megzavarva, egy percnyi figyelemért esedeznek, a közbánás bizalma abban remél bocsánatot találni, hogy a honatyát vesztett árva honfiak keserű könnyei és igaz fájdalma nagyméltóságod mély keserveit megosztva, annak szenvedését talán könnyebbíteni fogják. Nagy volt a csapás, elviselni nehéz! Nyomasztó súlya alatt e nemzedék lankadtan törpülne meg, ha Széchenyinek örökké élő lelke még halála után is nem emelné fel a kétségbeesésében porig összeomlott hazát. Szíveink legdrágább kincse, a benne fektetett remény - mely a nemzet reményével azonos - vele együtt sírba temetve van! Sötét gyász foglalá helyét, mint naplementet az éj! A nagy kertész munkás keze megszűnteié az áldás magvait széjjelhinteni. S nekünk - kik már többé le nem szakaszthatjuk az általa alkotandó gyümölcsöket - szent kötelességül maradt, hogy a tisztelet és hála érzetével sírjára kössük halhatatlan emlékezetnek örökké zöld babérkoszorúját. Az ide csatolt két babérkoszorú - melyet annyi igaz honfi keserves könnyeivel áztatott, s mely a nagy halottért Nagyváradon folyó hó 26-án Szaniszló Ferenc püspök úr őnmga [önagyméltósága] által, ezrek imájával összeforrva tartott gyászmise alkalmával a ravatalt díszesíté - mély tisztelettel alólírott által saját kezűleg készíttetett. Nem csupán igénytelen személyem, de a legnagyobb magyarnak e környékben levő minden tisztelői nevében is, Bényei Miklós: Bihar vármegye gyásza Széchenyi István halálakor 54 Széchenyiről 1859 végén és 1860 elején Hans Gasser (1817-1868) osztrák szobrászművész mintázott egy márvány mellszobrot, a gróf naplójegyzetei szerint március 8-án fejezte be a munkát; vö. Gr. Széchenyi István döblingi irodalmi hagyatéka. Bp., 1921. 420.p. Ennek nyomán 1860-ban Izsó Miklós (1831-1875) készített egy fehér márvány másolatot; vö. Rózsa György; Széchenyi-ikonográfia. = Széchenyi és kora. Bp., 1991. ЗОЗ.р. Wl Széchenyi-gyász. Bp., 1885. 158-159.p.
