A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Tanulmányok - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei a fellebbviteli bíróságok előtt 1861-1871

81 Kir. Tábla azonban „az ügy fontosságára" tekintettel az ítéletet hatályon kívül he­lyezte és elrendelte, hogy a törvényszék az összes iratokat terjessze fel a Pesti Kirá­lyi Egyetem Orvostanári Karához az orvosi látleletek felülvizsgálata végett és ennek eredménye alapján hozzon új ítéletet. Az orvosi kar véleménye szerint a sértett hulláján talált sérülések súlyos ve­résnek minősültek, de a halált okozó nagyfokú agyvértolódás a rendetlen és csavar­gó életmód miatt elsatnyult testnek ilyenre hajlamosnak tekintendő. Ennek a szakvéleménynek az alapján a törvényszék az egyik vádlottat 3 hónapi vasban, közmunkában eltöltendő börtönre ítélte és 40 ft vérdíj megfizetésére kötelezte, a másik vádlottat pedig ezúttal is felmentette. Az ügyész fellebbezése folytán a Kir. Tábla a 3 havi börtönt 2 havi egyszerű börtönre szállította le, egye­bekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta. Ez ellen az ítélet ellen egyedül a bör­tönre ítélt élt fellebbezéssel a Hétszemélyes Tábla azonban a Kir. Tábla ítéletét helybenhagyta.37 4. Lopás miatt 5 vádlott ellen indított ügyben a törvényszék Erdős Jánost 1 hónapi börtönre ítélte. A Kir. Tábla a rá vonatkozó ítéletet hatályon kívül helyezte, mert az őt terhelő vádlott társaival a törvényszék előtt nem szembesítették. A nyo­mozás során tett vallomását a törvényszék előtt nagy részben visszavonta. Fellebbe­zését pedig azzal indokolta, hogy tisztiügyész által folytatott vallatásakor megkínoz­ták, e részben tanúkra is hivatkozott. A vádlott bűnösségének megállapíthatósága végett tehát szükséges volt az első bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése, a kijelölt irányban pótvizsgálat és a szükséges szembesítés után új ítélet meghozatala, - olvasható a másodfokú ítéletben.38 Az iratok azonban a levéltárban nem találhatók így az új eljárásban hozott ítélet ismeretlen. 5. Az ügyész rablás miatt emelt vádat Marek Gábor ellen. A törvényszék azonban cselekményét lopásnak minősítette, mert a tényállás szerint a részegsége miatt földre esett nő zsebéből kiesett pénztárcából 20 ft-ot kivett, ezért 3 hónapi börtönre ítélte. A Kir. Tábla azért helyezte hatályon kívül a törvényszék ítéletét, mert a vádlottat nem szembesítették a sértettel és egy vele ellentétes vallomást tett tanúval, továbbá mivel az iratokhoz csatolt erkölcsi bizonyítvány szerint a vádlott büntetlen, a tisztiügyész vádbeszéde szerint többszörösen büntetett előéletű volt. A Kir. Tábla ezért a vizsgálat kiegészítését és ennek eredményéhez képest új ítélet hozatalát rendelte el.39 Iratok hiányában az új eljárás eredménye nem állapítható meg. 6. Jánosi Lajos volt főjegyzőt a törvényszék hivatali sikkasztás miatt 1 havi fogházra és 925 ft 54 Ул krajcár és ennek kamatai megfizetésére kötelezte. Az ítéleti tényállás szerint a vádlott az árva- és más pénztárakból vette ki összesen az említett összeget, mert védekezése szerint fizetését a rendszerint üres városi pénztárból nem kaphatta meg. Ezt a védekezését azonban a törvényszék nem fogadta el, mert mint közhivatalnoknak tudnia kellett, hogy a hivatalos pénzt a maga szükségleteinek fedezésére nem veheti igénybe. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 37 Uo. 1866. Fase. 5.G. No.31. 18 Uo. IV. B. 756/d. A büntetőtanács jegyzőkönyvei (a továbbiakban Bjkv) 3. Kötet 1866. Januári. No.32 39 Uo. 3. Kötet 1866. November 8. No.591.

Next

/
Thumbnails
Contents