A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély kapcsolata a XVI. sz. közepén
7 Debrecen földesurai Debrecen, mely a XV. sz.-tól egy hatalmas, a Berettyótól északra az egész Tiszántúl északi felét elfoglaló uradalom központja a Hunyadi család birtoka egészen 1506-ig. Mátyás halála után törvénytelen fia, Corvin János, majd özvegye, Frangepán Beatrix birtokában volt. Utána két évig Szatmári György - az akkori pécsi püspök - majd Szapolyai János volt a földesura. A pécsi püspök 1484-ben megerősítette a város Mátyástól kapott kiváltságlevelét, Szapolyai János pedig 1509. novemberében - minden kétséget kizáróan mint földesúr - céhkiváltságot erősített meg. Szapolyai János birtokba kerülésével azonban elkezdődött egy kuszáit korszak, mely a XVII. század elejéig tartott. 1526-ban mindkét magyar király igényt tartott a városra Szapolyai János, mint magyar király a Biharban birtokos Artándy-testvéreknek adományozta a várost, mely uradalomhoz tartozott még Dorog, Varjas, Dob, Nánás, Hatház, Macs, Téglás, Hegyes és az ugyancsak mezővárosi joggal élő Balmazújváros is.7 Az Artándy-fivérek birtokjoga akkor szűnt meg végleg, amikor Gritti Alajos, I. János magyarországi helytartója kivégeztette őket. Ugyan 1535-ben Laski Jeromos kapta meg a várost, de birtokjogát nem gyakorolta, így Gritti maga lépett elő Debrecen urává.8 A főurak nyomására azonban Szapolyai megszabadult a kegyeibe férkőzött tanácsadóitól, Debrecent az enyingi Török Bálintnak adományozta, illetve tizenhatezer forint lefizetése után zálogbirtokba adta. Ettől kezdve - ha nem is zavartalanul - a Török család kihalásáig birtokában is maradt Debrecen. Nem beszélünk azonban már debreceni uradalomról. A feudális földesúri tulajdonjog gyakorlását lehetetlenné tette a királyi, fejedelmi birtokadománylevelek sokasága. Debrecen egyébként is nemcsak használója, hanem vásárlásai révén feudális tulajdonosa lett birtokainak, tehát lényegében egy magánföldesúri mezőváros maga is feudális birtoktulajdonos lett. Enyingi Török János földesurasága azért fontos Debrecen életében, mert éppen az ő idejében foglalták írásba az addig csak szokásjog alapján gyakorolt mezővárosi igazságszolgáltatást és igazgatást: az 1552-es oklevél szerint az „eddig is meglevő szokásokhoz képest” a bíráskodást a mezőváros bírája esküdttársaival gyakorolja, de a peres feles a tiszttartókhoz vagy a földesúrhoz fellebbezhetik, ha a peresek ezzel sincsenek megelégedve, a pert az uralkodóhoz vihetik. Az 50-es évek végére az enyingi Török család és a mezőváros között már lazult a kapcsolat. 1557-ben Ferdinánd Török Jánostól elvette a debreceni uradalmat és Török Ferencnek adományozta. A város ténylegesen csak János halála után 1562- ben lett Ferencé. Török Ferenc Habsburg-pártisága miatt János Zsigmond földesúrként magához vette a várost - ennek körülményei tisztázatlanok- az enyingi Török család pedig Vajdahunyadra tette át székhelyét. Török Ferenc hamarosan 4000 magyar forintot fizet zálog címén Erdély fejedelmének Debrecenért. Ezzel Debrecen továbbra is a Török családé, mégpedig Ferenc után Török Istváné maradt. A Török família valószínűleg mindvégig zálogbirtokos volt, noha Erdély fejedelmei nem Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 7 Balogh István: Debrecen első jegyzőkönyvei mint történeti források (1547-1552) HBML. Évkönyve DC. Db. 1982. 108.1. * Laski Erdélyből Lengyelországba utaztában a meghívott debreceni elöljáróságot elfogatta, magával hurcolta Késmárkra és cak 8000 Ft váltságdíj fejében engedte el őket.
