A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Forrásközlés - Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben

278 nyelmeskednek, ezáltal sem az ország javára, sem a lakosság magánérdekében nem tevékenykednek, sem a közös munkák elvégzésében semmiféle könnyítést nem tesznek.140 Ezzel szemben alkalom adtán és a szükségtől kényszerítve mások javait támadják meg és vagy alattomos lopással, vagy nyílt rablással fosztogatnak, magu­kat ilyenbe ártva, ezáltal a köznyugalmat és a kereskedelmet szokták megzavarni. De az is előfordul, hogy az ilyen kóborló személyek magukat bármilyen természetű munka alól kivonva nagy kárt okoznak az ipari termékek piaci felhozatalában, de ha valami mégis piacra kerül, azoknak árát a lehető legmagasabbra emelik éppen azál­tal, hogy kevés van belőlük, és így jóval többet kell értük fizetni, mint kedvezőbb időkben.141 Ennélfogva a hasonló kóborlók szabadosságának megfékezése és bármiféle kihágást kínáló alkalom megelőzése céljából, valamint a békesség és a nyugalom biztosításá­ra és az említett hajdúk toborzására irányuló kívánságunk elősegítésére, nemkülön­ben a gazdasági javak károsításának elkerülésére, miután mindebből súlyos nélkülö­zés következhet be, szándékunk, hogy minden munka nélkül élő kényelmes személy a helyes és igazságos életfeltételeket elnyerhesse. Ezért úgy határoztunk, hogy mindazok a fentiekhez hasonló személyek, akik nem élnek jobbágytelki állományon, vagy akár bármiféle szolgálatra nincsenek kötelezve, sem pedig a közterhek arányos hányadát zsellérként nem teljesítik, hanem egyszerűen kóborlók, bujdosók, lusták, de különben a szolgálat végrehajtására alkalmasak, mindezek hatósági tekintély igénybevételével,142 bárhol találtatnak, akár felfogható143 jobbágytelkekre, akár a rájuk kiszabható szolgálatra, vagy a hadseregbe való felvételre bevonhatók és al­kalmazhatók. És hogy ez a mi kegyes határozatunk célját minél sikeresebben érhesse el, a hasonló kóborló és lusta személyek befogadása és visszatartása mindenki számára tilalmas és semmiképpen sem engedhető meg. Ezekre való tekintettel mindnyájatoknak kegyelmesen parancsoljuk, elrendelve, hogy a fent feltüntetett kóborló személyek ügyében kiadott jelen utasításunkra pa­rancsunkat hajtsátok végre, s az ilyen egyéneket vagy a felfogható jobbágytelkeken, vagy akármiféle alkalmas szolgálatra, vagy akár a hadsereg számára vegyétek igénybe, őket mindezekre kényszerítsétek és ilyenre erőszakkal kötelezzétek. Ezzel hajtsátok végre a mi kegyelmesen kinyilvánított komoly kívánságunkat, figyelembe véve a közjó érdekeit is. Titeket a továbbiakban császári-királyi kegyünkről biztosítva, maradunk jóakarattal. Kelt Bécsben, ausztriai városunkban, december 9. napján, az Úr 1702. évében. Lipót Mátyásovszky László nyitrai püspök Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben 140 Mivel kivonják magukat, a többieknek helyettük is kell dolgozniuk; ha részt vennének a közmunkák­ban, társaikra kevesebb jutna. 141 Az uralkodó arra utal, hogy a piacon az árakat a kereslet-kínálat viszonya határozza meg; ha a kóbor­lók miatt a kereskedők egyrésze nem vállalja a szállítás kockázatát, kevesebb termék jut el a fogyasztók­hoz: felszöknek az árak. 142 Vagyis hatósági beavatkozással. 143 szabad, megművelhető

Next

/
Thumbnails
Contents