A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Forrásközlés - Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben
257 Nem kétséges, előttetek is minden bizonnyal már ismertté vált, hogy hívünk, a magyar katonaságunk lovasságának ezredese, nagyságos báró Ebergényi László ezredéből az engedelmesség minden korlátját megtagadva ötszázan gyalázatosán megszöktek, hogy fegyveres erővel forduljanak tisztjeik ellen; néhány útjukba eső falut fosztogatva a tiszántúli vidékekre menekültek, azzal fenyegetőzve, hogy Temesvárra távoznak és a nyílt lázadás színterére lépnek. Bizonyos, hogy a katonai fegyelemnek és a letett eskünek ilyen súlyos megsértése, a vallásos érzületnek megbántása miatt ezekre a bűnösökre példaképpen ki kell szabni a büntetést, még ha megbocsátásért esdekelnének is. Erre való tekintettel jelen levelünkkel mindnyájatoknak parancsolóan elrendeljük, hogy az említett szökevényeknek (még ha saját elhatározásukból, bűneiket megbánva a zászló alá vissza akarnának is térni) vármegyétek területén semmiféle pihenési lehetőséget, megtelepedést ne engedélyezzetek, ellenkezőleg: tegyetek meg mindent, hogy ezeket a szökevényeket üldözőbe vegyétek, őket felkutassátok, ejtsétek fogságba és a legnagyobb óvatosságot tanúsítsátok őrzésüknél, majd megfosztva őket lovaiktól és felszerelésüktől kísértessétek az említett báró Ebergényi ezredeshez vagy tisztjeihez, akik erre a célra átvehetik őket (amiről természetszerűleg előzőleg szerezzetek tájékoztatást és ott adjátok kézhez). Erre mindenképpen kötelezve vagytok, s mindezt végre kell hajtanotok. Ha bárki ezeket a szökevényeket oltalmába veszi vagy részükre menedéket nyújt, azt úgy kell tekinteni, mint a haza törvényeinek ellenszegülő személyt, miként akár a vármegye is, melynek igazságszolgáltatása vagy hanyagul járna el, vagy felületesen hozná ítéletét, vagy akire más ilyenféle hanyagság rábizonyosodik, vagy összejátszással gyanúsítható, a császári és királyi kincstárunkkal szemben lesz köteles elégtételt adni. Nehogy valamilyen módon az előírtnál másként cselekedjetek! Titeket a továbbiakban császári-királyi kegyünkről biztosítva, maradunk jóakarattal. Kiadva ebersdorfi várunkban szeptember hónap 27. napján, az Úr 1701. évében. Lipót Mátyássovszky László nyitrai püspök s. k. Somogyi Ferenc s. k. (Az irat alján:) A Haditanács tudósítása alapján a tiszántúli vármegyék részére elküldve, hogy az Ebergényi-ezredből megszökött katonákat üldözzék és fogják el. Bihar vármegyének. (Külső címzés:) Tisztelendő, tiszteletes, tekintetes és nagyságos, vitézlő és nemes, mint bölcs és körültekintő N. N. Bihar vármegye fő- és alispánjainak, szolgabírái- nak, esküdt ülnökeinek, végül a főpapok, bárók, országnagyok és nemes urak egész közönségének, stb. Kedvelt híveinknek. Váradra. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII.