A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Forrásközlés - Sípos Ferenc: Bihar vármegye a XVIII. század első éveiben
251 Hogy megtalálja Rákóczit, nem sok esélye volt, de a felkelés szervezőjének nagyon elszántnak kellett lennie: ennek az útnak az eredményétől függött három-négyezer ember további sorsa! A tiszaháti felkelést megelőző szervezkedés 1701 elejéig nyúlik vissza, de erre az évre esik Esze Tamás és Pap János konfliktusa is, ami azt mutatja, hogy ez a mozgalom ekkor még nem egységes, s a belső ellentétek miatt nem is lehet olyan erős, hogy három-négyezer megnyert híve lehetne 1701 végén. A félre húzódó Esze Tamás majd csak 1702 nyarán csatlakozik, s ekkor kezdődik meg a komolyabb szervezőmunka. Hogy Bihar vármegyében valóban nagyarányú lehetett a szervezkedés, arra egy későbbi adatból lehet következtetni: Rákóczi szerint 1703 júliusában a diószegi felkelők lovassága négyezer, gyalogsága pedig háromezer emberből állt.10 Ennyi fegyverest egyik napról a másikra nem lehet kiállítani! Sőt Rákóczi azt is megjegyzi, hogy a bihari felkelőket több joggal lehetett katonáknak nevezni, mint a tiszahátia- kat, mert nagy részük már a török háborúkban szolgált.11 Végül még egy érv Bihar vármegye mellett: akiket Szentiványi képviselt, azoknak tudniuk kellett, hogy a következő alkalommal Rákóczit és Bercsényit hol keressék - a tiszaháti felkelők követei 1703 márciusában abban sem voltak biztosak, hogy él-e Rákóczi! “A határon bolyongtak, s amikor végül bizonytalan hírekből meghallották, hogy Brezánban él néhány magyar, arrafelé vették útjukat, és ott hosszú keresés után megtaláltak engem” - emlékezett vissza Rákóczi.12 A Bihar vármegyei kuruc szervezkedés kisugárzása: 1701 szeptemberében ötszáz katona fellázadt és megszökött az Itáliába induló Ebergényi lovasezredből. Jellemző a reagálás is az esetre: Bihar vármegyéhez nemcsak az ezred egyik tisztje írt, a felsőmagyarországi főkapitány és maga az uralkodó is azonnali intézkedéseket sürgetett.13 Érzékelték a veszélyt! I. Lipót attól tartott, hogy a szökevények a török fennhatóság alatt álló Temesvárra mennek “és a nyílt lázadás színterére lépnek. ” Nem mondom, hogy ezeknek a szökevényeknek közvetlen kapcsolatuk volt a kuruc mozgalommal - bár ezt sem lehet kizárni, a Tiszaháton szervezkedők egyik trükkje: beálltak katonának, majd a Nyugatra induló ezredből megszöktek; így jutottak fegyverekhez -, ám az kétségtelen, hogy a mindennapi gondok-bajok, a forrongó környezet hatása alól nem tudták kivonni magukat... (A tanúvallatási jegyzőkönyvek csak rablókról, tolvajokról szólnak. Feltűnik a később kuruccá váló híres zsivány, Pintye Gligor neve is.14 A hatóságok csak a felszínt érzékelték, nem vették észre az alatta megbúvó kuruc szervezkedést.) Az ötszáz szökevényt nem tudták elfogni, jó egy évvel később megpróbálták a katonasághoz visszacsalogatni őket.15 Ez azonban aligha járt sikerrel. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 10 II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig. Fordította Vas István. Budapest, 1978. (Archivum Rákóczianum. III. osztály: írók. II. Rákóczi Ferenc művei I.) 310. P"Uo. 311. p. 12 Uo. 300. p. 13 Lásd az 1., 2. és 3. számú iratot. 14 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. IV. A. 6/b. Bihar vármegye törvényszékének iratai, 1. cs. Inquisitiones (ügyészi tanúvallatások) 1700-1845. 15 Lásd a 10. számú iratot és mellékletét.
