A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély kapcsolata a XVI. sz. közepén
16 lyezkedéssel együtt. Eldőlt ezzel a területi túlsúly megszerzéséért folytatott egy évtizedes küzdelem Miksa és János Zsigmond között, mely végeredményben csak a török hódoltság állandó, szinte észrevétlen terjeszkedését idézte elő és nem a vitás kérdések méltányos és kielégítő megoldását. Erdély ugyan végérvényesen lemondott azokról a magyarországi megyékről, melyek 1556. óta kisebb-nagyobb mértékben birtokában voltak, hatalmi érdekeltsége szűkült, viszont az érdekkörébe utalt országrészek szorosabb kapcsolata Erdéllyel, a belső kifejlődés és megerősödés biztos alapjául szolgált, s oka lett az erdélyi államrendszer végleges kiépülésének. „Ebben az 1570-ben Spirában Miksával kötött szerződésben fordulnak elő a kapcsolt részek megyéi, melynek Erdély birtokába adattak, éppen ebből az okból vették fel állandóan az erdélyi fejedelmek címében. Ettől kezdve nevezik az illető Erdélyhez tartozó vármegyéket így: Partium. "J7 A Partium kérdése könyvtárnyi irodalmat töltött meg. Lukinich Imre Erdély területi változásai a török hódítás korában című könyvében a következőképpen foglalja össze a problémát: A magyar királyok a nagyváradi béke óta magukat nemcsak a későbbi ún. „Részek”, hanem Erdély törvényes birtokosainak is tartották. Felségjogaik gyakorlásáról még elvileg sem mondtak le, sőt gondosan ügyeltek arra, hogy Magyarország ezen részeiben a magyar szent koronához való tartozás tudata feledésbe ne merüljön. Innen van az, hogy a birtok-, kiváltságadományok, conscriptiók, adomány-megerősítések, jószágelkobzások 1570-ig a királyi felségjog alapján sem Erdélyben, sem a kapcsolt részekben nem szüneteltek, jóllehet gyakran alig volt gyakorlati jelentőségük. Izabellát és János Zsigmondot viszont az a felfogás vezérelte, hogy Szulejmán rendelkezése értelmében Magyarországnak a Tisza-vonaltól keletre eső része Kassával együtt mindenkor joghatósága alá tartozik. Bár időnként ezek a részek a magyar király joghatósága alá jutottak, de a gyulafehérvári udvar 1557. óta a tényleges birtoklás figyelembe vétele nélkül a „ restitutio in integrum” elvére helyezkedve, a Tisza-vonaltól keletre eső megyékben jogigényei gyakorlati érvényesítésére törekedett az 1541 -ki területi viszonyok alapján, s e vitás megyékben állandóan kísérletet tett felségjogainak legalább elvi elismertetésére. Ebből természetesen érdekösszeütközések keletkeztek, főleg amikor az adományozás tárgya ugyanaz volt. A bécsi udvar Izabella és János Zsigmond összes adományozásait érvényteleneknek tekintette, mivel szerinte Magyarországnak és az annak alávetett részeknek Ferdinándon kívül más törvényes királya nincs, akinek joga lenne a javakat eladományozni. Csupán a speyeri szerződésben ismerték el János Zsigmond és Izabella adományait visszamenőleg is érvényeseknek és megtámadhatatlanoknak, legalább az ezen béke értelmében átengedett magyarországi megyékben. Debrecen a Partium részeként már a váradi békével Erdélyhez került. Az erdélyi fejedelem, a magyar király, majd a török mind magáénak követelte, s megtörtént, hogy ugyanegy évben valamennyi végigsarcolta. Míg politikailag Magyarországhoz tartozott, adót fizetett neki, addig közigazgatásilag Erdélyhez tartozott. A váradi béke kiindulópontja volt hányattatásának, a speyeri szerződés pedig egyértelműen Erdélyhez csatolja. Ettől függetlenül Debrecen város vezetői ebben az időszakban is Szendiné Orvos Erzsébet: Debrecen és Erdély kapcsolata... 37 HBML. IV.B. 411/d. 4.cs.
