A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Tanulmányok - Bényei Miklós: Kossuth Lajos elfelejtett levelei Debrecenben 1871-1874

az, aludni küldött elvek mákonypárnáin73; elveik árán ajánlkoznak a körül­mények presszióját a hatalom vállairól elhárítani, és semmi sürgősebb, semmi magasztosabb teendőt nem ismernek, mint azt, hogy Bécset kapaci­tálják, miképp a magyar olyan jó bolond, hogy csak bajának kell lenni, mi­szerint figyelme a legeslegfőbb érdektől, önállásának visszakövetelésétől el­forduljon s közjogi elveit még az ellenzék is szépen aludni küldje. Szeren­csétlen politikusok! Hát nem látják-é be, hogy ha Bécset erről kapacitálják, biztosak lehetnek felőle, hogy figyelemelfordító bajoknak szűkében az or­szág bizony sohasem lesz. Majd gondoskodik erről az a soha jól nem lakha­tó Moloch74, mit „birodalmi egységnek s nagyhatalmi állásnak” neveznek. Ezeket akartam szerkesztő úr! első kérdésére válaszul adni. Igenis, a nov. 7-ikei párthatározat feladja az ellenzék közjogi álláspontját, „jobbra át” fordul a közösügyes alap felé, tett leg egyházat cserél s aki ezt teszi, az hiában mondja, hogy hite nem változott. A retrográd aposztáziák75 politikában mindig sajnálatosak. Megin­gatják a tömeg bizalmát az értelmiség iránt, s a hit és bizalom helyére vagy a vásár áll, vagy az osztály gyűlölet, mely zavaros időkben harccá a késig is el­fajulhat. De én minden aposztázia közt legsajnálatosabbnak éppen azt tar­tom, amely mást mond, mint amit cselekszik. A kendőzetlen aposztázia sokak­nál reszenzust76 77 78 képez s ez kitartásra ösztönözhet. De az amolyan „aludni hagyjuk, feltartjuk” szépítgetés meglopja a nemzet éberségét. Olyan, mint a dajkadal vagy a bölcsőringatás - altat. Pedig Sámsonnak aludtában nyírta le haját Delila.7' Én igen nagyon sajnálom, hogy annyi jeles tehetségű férfiak kiállot­tak az ország önállását visszakövetelők táborából. Bár megfontolnák, hogy bizony elvváltoztatásukkal még egy hajszálnyival is többet tehessenek az or­szág egyéb bajainak orvoslására, mint amennyit tehettek volna, ha álláspontukat nem változtatják. Tévedni emberi dolog, de a tévedés beismeré­se a legmagasztosabb látvány, mit ember az erkölcsi téren nyújthat. Bizonyo­san csak nyerhetnének polgártársaik jó véleményében, csak fokozhatnák a haza javára befolyásukat s tehetőségüket, ha tévedésüket beismerve az elha­gyott zászlóhoz visszatérnének. De nem hízelgek azzal magamnak, hogy az öreg száműzött gyönge szava keresztülhatolhat a pártszenvedély hullámdagályának dörgésén s a „ Rechthaberei "7S fülzúgásain. Hanem azt szeretem feltenni Debrecenről (csaknem azt írtam: megvá­rom Debrecentől), hogy személyes tekinteteknek sem a haza javát, sem ami Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVIII. 133 73 A mákony az ópium magyar megfelelője; használták általában az altatószer megnevezésére is. 74 Ókori kánaánita istenség, tiszteletére emberáldozatokat hoztak, a feláldozott embereket a bálvány tüzes testében égették el. 73 a haladás ellenében ható hitszegések 76 visszatetszést, felháborodást, megütközést 77 Az ótestámentumi Bírák könyve említi az eseményt (16. szakasz, 19. vers), amikor a Dán nemzetségbe­li zsidó hősnek, Sámsonnak felesége, Delila nyírta le a haját, amelyben roppant ereje rejlett. 78 bizonykodás, makacskodás

Next

/
Thumbnails
Contents