A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)

Tanulmányok - Antal Tamás: A közigazgatás és a bíráskodás újjászervezése 1867-ben

118 Antal Tamás: A közigazgatás újjászervezése Debrecenben 1867-ben VI. Mezőrendöri kapitányi hivatal Tagjai: a mezőrendőr kapitány, alkapitány és egy tollnok. A mezőrendőri kapitányi hivatal folyó évi Május hó 1-én tartott közgyűlés határozatában teljes utasítással láttatott el. Ugyan is E hivatalnak tiszte, illetőleg kötelessége a mezei főkapitány személyes fele­lőssége alatt eljárni a mezei rendőri törvények értelmében, minden nemű, a város kapuin kívüli területünkön elkövetendő rendőri kihágások felett: beszedni minden kár és büntetés pénzeket, és azokat illető helyeikre t. i. a károsoknak, becsüsöknek, s.t.b. és a városi pénztárba nyugtatvány mellett átszolgáltatni; felügyelni és az alá rendelt közegek által felügyeltetni a város határaira, ú.m. határárokra, dombokra, vagy bármi nemű határjelekre, utakra és hidakra; végre keresztül vinni, hogy minden mezei tisztviselő, ú.m. erdőszök, mezőfelügyelők és a csőszök is a rájuk bízott terü­leten elkövetendett minden nemű kártételt, vagy kihágást a rendőrkapitánynak azon­nal és múlhatatlanul bejelentessenek, a kárnak urát adják, vagy magok megtérítsék. E hivatalnak vannak alárendelve nem csak a mátai biztos, de rendőri tekin­tetben az erdőmester és az erdőszök is oly módon, hogy ezek magoktól semmi bírás­kodást nem gyakorolhatnak, de tartoznak jegyzőkönyvet vezetni és ebbe röviden beiktatni minden bármely kicsiny vagy nagy kárt, kihágást vagy a mezőrendőri tör­vények tárgyain elkövetett bűntényt és személyes felelősség alatt bejelenteni a mezei rendőri kapitánynak, ki pedig ezek elintézésénél tartozik magát mindenben az 1840. évi 9-k törvényczikkben megszabott rendeletekhez és a városi rendszabályokhoz alkalmazni. [Forrás: HBML. IV. B. 1106/c. ügyiratszám: 152.] THE REORGANISATION OF PUBLIC ADMINISTRATION AND LEGISLATION IN DEBRECEN IN 1867 Tamás Antal The present essay continues the topic first addressed by the author in the previous two issues of the yearbook by describing, after the treatment of the events of 1848/49 and of 1861, the third phase of the enactment of Act XXIII of 1848. The introduction offers a preamble in the history of ideas by providing a brief review of the opinions of the main thinkers of the Reform Age on the reform of public administration, and then outlining the essence of those reforms themselves. The availability of detailed archival materials makes it possible to deal with the re-election of officials in 1867 at greater length, whereby the reader gains a fas­cinating insight into the internal system of institutions of a royal free town at that age. Next, some gleanings from the 1867 history of the general assembly are given, with special emphasis on some episodes of greater significance in legal and constitu­

Next

/
Thumbnails
Contents