A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 28. 2001 (Debrecen, 2001)
Tanulmányok - Antal Tamás: A közigazgatás és a bíráskodás újjászervezése 1867-ben
102 Az országos tendencia szerint általában a törvényszékek bírái közül kandidáltak három személyt, s ebből a miniszter választott ki minimum egy tagot, de - tekintettel a törvényszék terheltségére (polgári peres és nem peres eljárások, bünfenyítő perek, öröklési, telekkönyvi és gyámügyek, törvényes szemlék, elsajátítási ügyek, stb) - a Minisztérium javasolta annak kérelmezésé^!), hogy “a jövedéki törvényszék tagjai ama törvényszékben! részvételtől mentessenek fel”27. (A jövedéki bíráskodást az 1868: XXI. te 97. §-a pénzügyi törvényszékek elnevezés alatt legalizálta.) A törvényszék személyzeti problémái a jövedéki bíráskodás nélkül is akuttá váltak 1867-re: a tisztújítások alkalmával megszüntették a vizsgálóbírói (2 fő) és a kihágási bírói tisztséget, noha mindkettőre szükség lett volna. Mivel a hat bíró (törvényszéki tanácsnok) számára a hátralékos ügyek jelentős mennyisége és az akadozó bírósági szervezeti reform miatt a kellően gyors igazságszolgáltatás megvalósítása lehetetlennek látszott, a közgyűlés elhatározta, hogy törvényben jártas (tehát nem feltétlenül jogvégzett!) személyeket választ az említett állások betöltésére. Kezdetben azt tervezték, hogy a vizsgáló bírót tanácsnoki, a kihágási bírót pedig jegyzői fizetési fokozatba helyezik, azonban mindez nemtetszést váltva ki, nem realizálódott, s egységesen 1000 Ft/év illetményt állapítottak meg a részükre. Végül kihágási bíróvá Szabó Imrét, vizsgáló bíróvá Vértesi Istvánt választották meg28 29. (Ez az eset is jól példázza a provizóriummal szembeni elvi alapokon nyugvó, sokszor ésszerűtlen elutasítást, mivel mindkét intézményt Schmerling kancellársága idején állították fel, s - mint kiderült - mégis jól működtek.) Egyébként a kihágási ügyekben másodfokon a törvényszék járt el. Másrészt később sajtóügyben egy igazságügyminiszteri rendelet mondta ki, hogy “A bűnvizsgáló bíró törvény szabta hatáskörében szintoly törvényes és önálló bíróságot képez, mint az országnak egyéb rendes bíróságai; intézkedései és megkeresései tehát a törvényhatóságok által éppen oly módon fogadandók és teljesítendők, mint [...] az egyéb bíróságok ítéleteivel és megkereséseivel történni szokott"19. Azonban ennél is jelentősebb konfliktust vetett fel a sajtóvétségi eljárásokhoz szervezett esküdtszékek felállítása - de ezúttal már nem saját múltjával, hanem a kormánnyal helyezkedett szembe a város. A bel- és igazságügyminiszterek által 1867. március 17-én kibocsátott rendelet szerint - amely június 16-án lépett hatályba -, valamint az igazságügyminiszter 1867. május 4-i és május 17-i rendelete alapján újjá kellet szervezni az esküdtszékeket az 1848: XVIII. tc.-nek megfelelően. Meghagyták azt is, hogy az említett te. 30. § (4) bekezdése és a 40. § szerint “A város területén megjelenő elmeműveknek a polgármesternél teendő példánya a kerületi közvádlóhoz rendesen átküldessék”. A esküdtképességet igazoló jegyzék tizennégy napon belüli elkészítését Harsányi Gáborra bízták, aki el is végezte feladatát, s a július 4-i közgyűlés már az esküdtek kijelöléséről (ún. szolgálati lajstromról) értesülhetett. Ez még rendben is lett volna, csakhogy a július 31-i ülésnapon felolvasták az igazságügyminiszter azon körrendeletét, amelyben arról számolt be, hogy az izraelitákat némely városokban a listákról szándékosan mellőzték. Ekkor Debrecen nyugaAntal Tamás: A közigazgatás újjászervezése Debrecenben 1867-ben 27 HBML. IV. B. 1106/a. 5. üsz. 15., 65., 2804/1867. számú IM rendelet., a jövedéki-pénzügyi bíráskodásról lásd még Stipta István: A magyar bírósági rendszer története. Debrecen, 1998. 146-151.p. 28 HBML. IV. В. 1106/a. 5. üsz. 71., 106., 107., 108. 29 HBML. IV. B. 1106/a. 5. üsz. 190.
