A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)

Tanulmányok - Ölveti Gábor: Thököly hadakozása Debrecennel

47 recenből, kérve a fejedelem segítségét a marhák visszaszerzéséhez. Miután Vászon Mihály egyenesen Thökölytől jött, szemtanúként be­szélt a kassai város lövetéséről. Korábban ugyanis Vászon vitte el Thökölynek a debreceniek mentegetőző levelét a lőcsei posta ügyé­ben. Végül is Kassa 7-én történt elfoglalásának a híre augusztus 15- én érkezett meg Debrecenbe. A hír azonban nem volt igaz, mert a Kassa alatt táborozó vezértől augusztus 17-én visszaérkezett Báthori Mihály, aki az erdélyi fejedelem levelét adta át a vezérnek, hetediké­nél későbbi időpontot említett. Az igazság az volt, hogy 14-én Kassa elfoglalásával Thököly hatalmába került Felső-Magyarország 13 vármegyéjének katonai és közigazgatási szervezete, a főkapitányság és a szepesi kamara. Érthető hát, hogy az egész országban fokozott érdeklődéssel figyelték és hall­gatták a Kassa ostromával kapcsolatos eseményeket. Kassa bevétele után Thökölyék elfoglalták Szádvárt, Eperjest, Lőcsét és Tokajt, majd augusztus 22-én Fülek alatt táboroztak le.28 A magyarországi hadjáratban érdektelen erdélyi fejedelem ugyan kiindult Erdélyből, de a fősereghez történő csatlakozását húzta- halasztotta. Hadával augusztus 18-án Szoboszlón táborozott le, és on­nan értesítette a szolnoki béget, hogy kénytelen lesz a szolnoki hídon átköltözni, mert a Tisza megáradt, hajókat pedig nem lehet kapni. A szolnoki török megfenyegette a fejedelmet, hogy ne merészeljen Szol­nok közelébe menni, a szentjóbi török pedig lesből el is fogott néhány erdélyi katonát. Apafi levélben értesítette a budai vezért, hogy a tiszai átkelésben akadályoztatva van, azért késik. Egyetlen megoldást lát éspedig, hogy Löknél vagy Csegénél hajókat kell szereznie. Ehhez kérte többek között a pasa segítségét. Ibrahim pasa pedig egyre türel­metlenebb volt. Augusztus 18-án a kassai táborból küldött írásában intette meg a fejedelmet, hogy késik, és mindenféle okok felhozatalá­val akadályozza a hadak egyesülését. Majd ugyancsak ebben a hónap­ban a gradnai mezőről sürgette Apafit a csatlakozásra, közölte továbbá Kassa elfoglalását és Ónod lerombolását. Ez utóbbi eseményről egyébként a debreceniek augusztus 29-én29 értesültek, amikor az óno­di harmincados levélben közölte a bíróval, hogy miután Ónod vára Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII 2x -pj, 1910. 252-253., 355., 358., 360.; Angyal D.: Késmárki Thököly Imre i. m. I. k. 268-269. 29 EOE XVII. k. 310.; TMÁ VIII. k. 261., 268., 278.; TT 1910. 362.

Next

/
Thumbnails
Contents