A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Forrásközlés - Zoltai Lajos: A Hortobágy. Közli: Radics Kálmán
334 Zoltai Lajos: A Hortobágy katonaságot, a határjáró deputatiókat s a künn dolgozó városi praebendás napszámosokat a mészáros céh túlkapásaitól függetlenül, olcsó hússal láthassa el a város. A szepesi kamara ezt a gazdálkodást nem jó szemmel nézvén, a 250-260 darabot számláló városi gulyát 1753-ban 3060 magyar forinton eladatta a helybeli mészáros céhnek. A mostani törzsgulya 49 anyatehénböl, 12 bikából, 31 tinóból és 101 drb egy-, két-, hároméves növendék marhából áll. Ezeknek fele fiatal bika. Törzsménese is van a városnak. A ménes a Hortobágy vizén innen, a csárdától 5 kilométernyire, a Borsós-halomra ültetett kis erdő tövében tanyázik. A tanya számadó csikósok lakásaiból s féloldalról nyitott nagy hodályokból áll. A ménes a múlt év végén 71 anyakancát, 37 mént, 38 heréit lovat és 100 különböző ivarú 1-3 éves csikót, ösz- szesen 246 darabot számlált. ,,Télire a méneket és csikókat beverik a város alá, az u. n. Epres-kertbe, ahol a fő-fő csikós, a ménesmester lakik. Mellette 15 lovász segédkezik. A ménesben túlnyomó a Nonius vér. Szakemberek dicsérik a minőségét. Az időnként kimustrált lovak jó áron kelnek el. A ménes rövid históriáját is elmondom. A város régtől fogva tart külön ménest. Legelső nyomai 1727 körül tűnnek fel. Úgy látszik, hogy leginkább bitang-, s a caducitás (magvaszakadás) következtében a városra szállott lovakból alakult. Célja nem is igen volt más, hanem hogy a várost igavonó lovakkal eltartsa. Felsőbb rendeletnél fogva 1751-ben a 62 darabból álló ménest eladták. Azután 1773 körül új ménest alapítottak, most már főként tenyésztési célból, mert a pesti, győri és túri vásárokon jófajtájú méneket és kancákat igyekeztek ösz- szevásárolni. Néhány darabot Zsibóról vettek a Wesselényi báróktól. A létszámot hatvanról csakhamar százharmincháromra emelték s elhatározták, hogy a ménest két csapatban őrizze három pásztor; a felügyelettel pedig ménes- vagy lovászmestert bíztak meg. Idővel a ménes annyira elkorcsosodott, hogy 1823-ban az egészet, - 100 darab lovat - el kellett adni. Helyette csak 1828-ban állítottak másikat, különböző lótenyésztőktől és ménesekből vásárolván mindkét nembeli lovakat, túlnyomóan spanyol fajúakat. Ezeknek markáns jellege: a kissé széles, vastag nyakon magasan hordott arányos fél-kos fej, még ma is fölismerhető a debreczeni cívis lovain. A ménestől visszatérve a csárdához, jobb felől hagyjuk a fás „nyíró hodályt”. A juhjárás csősze vigyázására bízva nagy hodályok állanak itt, amelyekben a juhos gazdák birkáit szokták nyírni. Kevés
