A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Forrásközlés - Varga Gyula: Bocskai István Kismarjának adott privilégium levelének néhány tanulsága
említett makktennő erdőkbe azok a bírák és a polgárok az egész község beleegyezésével és hozzájárulásával belátásuk és az idő szerint fogadhatnak be időnként. Ezeknek az idegen disznóknak tizedét s bárminemű jövedelmét és hasznát pedig a helység bírája két egyenlő részre osztva vegye őrizetébe s az egyik részt utalja át a Kereki vár (udvar) számadásába mindaddig, míg a Kereki várat igazi örökösök, rokonok, testvéreink és vérrokonaink bírják, abból a célból, hogy a Kereki várnak ezek a földesurai, illetőleg birtokosai kötelezve legyenek a mezőváros összes lakosait bármely fejedelem előtt s bármiféle támadók, megzavarok és háborgatok ellen mindenféle előjogaikban, szabadságaikban, kedvezményeikben és mentességeikben állandóan, minden időben oltalmazni, védelmezni, pártjukat fogni, a másik részt pedig a mezővároslakók által erre kijelölt gondnokok és épületfelügyelők útján az egyházi épületek (karbantartására) s az egyházi személyek és iskolai növendékek fenntartására szolgáljon és fordíttassék. Ha pedig (amitől az Isten kegyesen óvjon) az említett Kereki várnak a mi vérrokonaink törvényes utódai közül örökösei esetleg nem volnának, s ha és amikor a nevezett Kereki vár bármi módon és címen a kincstárra, vagy pedig más, idegen birtokosokra és földesurakra szállana, abban az esetben az említett disznók tizedei, mindjárt attól az időtől fogva, az idők végéig teljesen és minden hiány nélkül pusztán (saltem) az előbb említett egyházi személyek és iskolai növendékek fenntartására szedessenek és fordíttassanak, s nem az említett Kereki kúria hasznára. Tizenegyedszer. Haszonvételeiket és igyekezetük eredményét gyarapítani akarván, azt is jóindulattal megengedjük nekik, hogy az ott elfolyó Berettyó folyón a saját területükön három, vagy ha úgy tetszik, több kerekű vízimalmot építhessenek a község háztartása számára és javára. Ennek bevételeit és jövedelmét egyéb napokon a mezőváros közös hasznára fordítsák, a szombati jövedelmet pedig ennek a napnak reggeli első órájától vasárnapnak első reggeli órájáig minden hetedik napon, azaz minden héten, akárhány kerekű legyen is a malom, a mezőváros iskolája növendékeinek javára engedjék át teljesen, egészben, minden hiány nélkül. Tizenkettedszer. Őket, s mindkét nemen leendő örököseiket és utódaikat jóindulatukig kivesszük és felmentjük (L. a szakasz végén: benigne eximinus et supportamus) minden cenzus, úgy a rendes, mint a rendkívüli közadók (kivéve az urak országgyűlésében időközönként rájuk vetendő bármiféle taxaadókat), bárhol a mi birodalmunkban fennHajdü-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII_____________________________315