A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Forrásközlés - Varga Gyula: Bocskai István Kismarjának adott privilégium levelének néhány tanulsága
303 Utólag sejthetjük, hogy talán a nagy hajdútelepítések mögött - az ismert katonai szempontokon túl - szerepet játszhatott Bocskainak ez a társadalmi koncepciója is, bár ez az oklevelek szövegéből nem derül ki teljes egyértelműséggel. Szólhatnánk arról is; a fejedelem hirtelen halála után mi lett a sorsa a kismarjai kiváltságnak. Nos, különös, hogy a kiváltság a 17. század zivataros évtizedeiben többé-kevésbé eredeti formájában megmaradhatott. Az oklevelet valamennyi következő erdélyi fejedelem, sőt még Lipót császár is (a Diploma Leopodinumtól függetlenül, külön oklevélben) megerősítette. Várad visszavétele után ugyan Benkovics Ágoston váradi püspök, majd a királyi kamara megpróbálta a várost - a bihari „kis hajdúvárosok” mintájára - kiváltságától megfosztani, és jobbágysorba kényszeríteni. A kismarjaiak szívós ellenállása azonban oda vezetett, hogy a kiváltságlevelet - némi „korszerűsítéssel” - III. Károly és az őt követő Habsburg uralkodók is megerősítették. A „korszerűsítést” elsősorban a város jogi státusának új megfogalmazása jelentette, amennyiben a szokatlanul magas kiváltságok a 18. századi jogrend szerint már csak úgy voltak elképzelhetők, ha a várost „kollektive”, „in corpore” nemesként fogadták el. Igaz, ez furcsa és felemás helyzetet teremtett, mert a város mint testület „nemes” lett, de a lakosság egyenként csak „adózó polgár” (libertini) státust élvezhetett, sőt, amennyiben földesúri tulajdonú földet is használt - amire van példa - akkor „jobbágy” módra is adózott. Ez az állapot azután - több, kevesebb módosulással - 1848-ig megmaradt, sőt bizonyos elemeit (vásártartás, közös legelő, stb.) a falu később is, egészen az 1950-es évekig élvezhette. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII Privilegium Oppidi Kis Maria Nos Stephanus Dei gratia Hungáriáé Transsylvaniaeque Princeps et Siculorum Comes etc. Memoriae Commendamus tenore praesentium significantes quibus expedit uniuersis, quod cum omnes Christianae Reipublicae ac etiam Regni huius nostri legittimi quondam Principes, praedecessores scilicet nostri felicis reminiscentiae, tot terris, tot populis, tot denique potentissimis et ferocissimis nationibus atque imperiis fuerant praepositi, inde ab initio omnes suas curas, cogitationes, labores, conatus, studia et consilia eo direxerint et
