A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 27. 2000 (Debrecen, 2000)
Tanulmányok - Mónus Imre: Folyás története
277 az úrbériséget el nem fogadták. A káptalan az ellenállás megtörésére a legkegyetlenebb fizikai eszközöket a megveretéstől a láncra verésig alkalmazta a Polgáron állomásozó katonaság felhasználásával. Arra törekedett, hogy elzárja a földet nem vállaló lakosok megélhetési forrásait. A zsellérré lett jobbágyokat nem tudta megtörni, be kellett látni, hogy a robotmunkára alapozott földesúri gazdaság kiépítése csődöt mondott. A polgári határ nagy részét árendába kellett adni. Az uraság a nagy munkák idején Palkonyáról hozatott jobbágyokat a majorság megművelésére. Az úrbéri ügyek rendezésében Polgáron nem következett be érdemleges változás, de a jobbágyság harca megakadályozta a nagymértékű káptalani földfoglalásokat, így a jobbágyföld, - s benne a folyási terület sorsát - az országos politikai erők küzdelme volt hivatva eldönteni az 1848-as győztes forradalommal, s a vele járó jobbágyfelszabadítással. A XIX. század második felében két esemény nagyon megváltoztatta az életet. Az egyik a jobbágyfelszabadítás, a másik a Tisza szabályozása, vagyis az árvízmentesítés. Ez a folyási tanyákon élő lakosság határhasználatában is jelentkezett. Polgáron a belső majorságok megszűntek, csupán a Tikos, a Borockás és Folyás maradt káptalani kezelésben. A paraszti földek elkülönítését 1852-ben végrehajtották. A káptalan a bérbe adott földek mellett mindvégig hatalmas területeket tartott saját kezelésben is, több mint 27 ezer holdat. E hatalmas területre kellett a munkáskéz, főleg a mezőgazdasági munkák idejére, s a két kezük munkájából élő nincstelenek között gyakran meghúzódott a pusztákon az. is, aki szembe került a törvénnyel. Meghúzódhattak itt a hadbavonulás elől, s a jelek szerint e lehetőséget a környező falvak katonai szolgálat alól kibújni akaró legényei igénybe is vették. Az 1860-as években a környező települések hadköteleseket is kerestek a polgári határban, Folyáson és Szentmargitán. Nem nagyon tartották számon az itt élőket, mert azok gyakran csak egy-egy mezőgazdasági idényre vállaltak munkát a káptalani földeken. A Tisza szabályozása után (1859) megnövekedett a megművelhető termőföld területe. Folyás a káptalan kezelésében lévő birtok maradt, az ott élő lakosság a 200 főt is meghaladta. A mezőgazdasági munkák idején még tovább nőtt az ott élők és dolgozók száma. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVII