A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 26. 1999 (Debrecen, 1999)

Tanulmányok - Bényei Miklós: Gáspár Imre debreceni újságíró kiadatlan levelei Kossuth Lajoshoz

183 11 4 1 ■' — imént említett Krúdyt is. A debreceni helytörténeti kutatás sem fordított kellő figyelmet rá, holott mindent egybevéve több mint tíz évig dolgozott a városban. Kapcsolatai még korábbiak, már Dengi János (1853-1903) 1877. április 6-án indult Délibáb c. szépirodalmi hetilapjának is külső munkatársa, kritikusa volt. 1883. március 29- től 1889 végéig szerkesztője a Debreczen c. újságnak; közben, 1887- ben írt a rövid életű Dongó c. élclapba is.21 22 23 Majd 1890. december 24- től 1891. július 15-ig a Debreczeni Hírlap c. politikai lapot irányította.24 1891. július közepétől szeptemberig, majd 1893. január 31-től mintegy két évig a kormánypárti Debreczeni Ellenőr munkatársa.25. 1894. május 15-én ő indította el az ország első kétkrajcáros sajtótermékét, a város első reggeli hírlapját, a Debreczeni Reggeli Újságot, ennek élén augusztus 14-ig állt.26 Csaknem nyolc esztendő telt el, amikor 1902 márciusában ismét visszatért a cívisvárosba és a liberális-demokrata Szabadság c. riportlap segédszerkesztője lett; utolsó itteni cikke 1906. szeptember 9-én látott napvilágot.27 Tehát három napilapot szerkesztett, töméntelen mennyiségű cikket írt, és már ezáltal is jelentékeny szerepet játszott a debreceni köz- és szellemi életben.28 Ennek ellenére a korszak politikai mozgását mélyrehatóan elemző Irinyi Károly már idézett, terjedelmes tanulmányában mindössze pár sort szentelt neki, mint az ellenzék debreceni szócsövének és csupán antiszemita meg­21 Sziklay L. i.m. 163. - Krúdy felfedezőjeként méltatta Czine Mihály is: Krúdy Gyula. = A magyar irodalom története 1905-től 1919-ig. Bp., 1965. 372-374., 381. 22 Sziklay L. i.m. 53-54. 23 Gáspár Imre: Beköszöntő. = Debreczen, 1883. márc. 29. 1. - A lap adatai: Korompainé Szalacsi Rácz Mária: Hajdú-Bihar megye sajtóbibliográfiája 1843-1970. Debrecen, 1973. 38. - A Dongó 1887. január első felében jelent meg, mindössze kétszer (uo. 87.); Gáspár Imre közreműködéséről: Sziklay L. i.m. 185. 24 Korompainé i.m. 58. - Csak 1891 -re datálja Sziklay L. i.m. 144. 25 Sziklay L. i.m. 147., 149.; tévesen írta, hogy két évig szerkesztette a lapot, mert nem volt szerkesztő. - A lap adatai: Korompainé i.m. 48. 26 Korompainé i.m. 74.; Szathmáry Zoltán: Gáspár Imréről. 1854-1910. = Debreczeni Független Újság, 1910. aug. 28. 4-5. - Csak a Debreczeni Reggeli Új­ságnál kifejtett tevékenységére utal, mélyebb elemzés nélkül Perepatits A. i.m. 118. - Sziklay L. (i.m. 153.) tévesen 1895-re datálta a DRÚ indítását és Gáspár Imre szereplését. 27 Sziklay L. i.m. 154-155. - Korompainé Szalacsi Rácz Mária bibliográfiája szerint (i.m. 256.) a lap 1902. márc. 23. és 1906. dec. I. között jelent meg. 28 Ezt hangsúlyozta itteni nekrológja is: Meghalt Gáspár Imre. = Debreczeni Függet­len Újság, 1910. aug, 23. 3._________________________________________________ Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXVI

Next

/
Thumbnails
Contents