A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 26. 1999 (Debrecen, 1999)

Tanulmányok - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei a fellebbviteli bíróságok előtt 1757-1850

50 A Királyi Tábla 1807. január 14-én kihirdetett ítéletével mindkét vádlott halálbüntetését. 4-4 évi szabadságvesztés-büntetésre enyhítet­te, amit az apának a Szegedi Javító Házban, lányának pedig a kerületi börtönben kellett letöltenie közönséges munkával, heti két napi böjtö­léssel, szeszesitaloktól eltiltással, valamint félévenként 30 botütés, illetve 25 korbács csapás elszenvedésével. 21 22 A törvényszék nemes Kiss János és társai ellen lopás, orgazda­ság és káromkodás miatt indított bűnügyben 1818. február 9-én kelt ítéletében a következő tényállást állapította meg: Nemes Kiss János 34 éves vámospércsi lakost 1804-ben károm­kodásért, 1810, 1811, 1814 és 1815-ben különböző lopásokért büntet­ték meg. 1817. augusztus 5-én egy társával a mezőről két kereszt rozsot lopott. Bár az emiatt ellene indított büntetőeljárás alatt meg kellett volna javulnia, ennek ellenére „a büntető igazságnak ellene felemelt karjait a legnagyobb büszkeséggel és megutálással kigúnyol­ván, elébbeni gonosz tetteit újabban azzal tetézte”, hogy egy társával együtt két vámospércsi embert megvert és rettenetesen káromkodott. Az újvárosi határból 2 lovat lopott s eladta. 1817-ben Debrecenben fényes nappal egy lovat és egy csikót lopott. Margita alól 2 lovat eltu­lajdonított s eladta. Az ítéleti tényállás szerint a szatmári tömlöcből is megszökött s egy híres tolvajt rejtegetett és vele együtt lovakat lopott. Katonasága idején is megjegyezte magát tolvajsággal, káromkodással, majd a zászló alól elszökött s utána 3 tehenet, 3 lovat pedig szánkóval együtt elhajtott. A vámospércsieket káromkodásával, gonosz cseleke­deteivel rettegésben tartja. 1818. november 11-én és 14-én egy-egy embert megtámadott és szidta őket. A városházán és az utcán fel-alá járva káromkodott és a jegyzőt fejes bottal fenyegette. Ennek a tényállásnak az alapján 1818. február 9-én a törvény­szék nemes Kiss Jánost hóhér pallosára ítélte. Védője az ítélet ellen fellebbezéssel élt. A Királyi Tábla az elsőbíróság által kiszabott halál- büntetést 1818. november 26-án 4 évi, vasban, közönséges munkával, heti két napon kényéren és vízen böjtöléssel eltöltendő rabságra enyhí­'>2 tette.““ Mivel a vádlott nemes jogállású volt, a Királyi Tábla ítélete el­len is volt perorvoslati joga. Védője további enyhítésért élt is ezzel, azonban a Hétszemélyes Tábla a másodfokú bíróság ítéletét helyben­Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei... 21 Uo. 1806.Fasc.FFF.No.4. 22 Uo. 1818.Fasc.TTT.No. 13.

Next

/
Thumbnails
Contents