A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)

Tanulmányok - Major Zoltán László: Adatok Bihar vármegye levéltárának történetéhez és tevékenységéhez a 19. század első felében

az iratok azóta is hiányoznak. Vörös Károly ír arról, hogy a roppant nagy forrásértékű összeírások közül valami más ok miatt egyes járások jegyzékeit kiemelték. Ez az oka annak, hogy egy teljes megye össze­írása a maga egészében csak ritkán maradt meg.78 Annak a valószínű­sége is fennáll, hogy egyes politikai természetű ügyeket, mint pl. a bihari parasztfelkelések, a Martinovics féle összeesküvés, több job­bágymegmozdulás ügydarabjait később kiemelték és valahol más le­véltárban helyezték el, vagy esetleg a főkormányszékekhez terjesztet­ték fel. Ismét utalnunk kell arra, hogy az iratkezelés sem volt minden­esetben megfelelő. Az ügydarabokat minden tisztségviselő munkastí­lusának megfelelő rendben vagy rendetlenségben kezelte. Ezért a so­rozatok s még inkább a tárgyi összefüggések egyöntetű kialakítása később sem sikerült. Jakab Mihály levéltámok külön megemlíti azt, ha az átvett iratot visszahelyezték eredeti őrzési helyére, a hiányzó iratok eltűnésének körülményeiről azonban nem tájékoztat.79 Fentiekből már következik, hogy bizonyos iratok kikerültek a levéltárból kölcsönzés útján vagy valami más módon. Heves vármegye átiratot intéz Bihar vármegyéhez 1802. február 27-én, hogy az általa 1800-ban kölcsönadott Körmöndi dokumentumokat a vármegye szol­gáltassa vissza. Bihar vármegye közgyűlése válaszában megírja, hogy a Körmöndi „írásoknak az Archívumból való ki keresése, és Combinatiója ez ideig az Insurrectionális idő és az azolta meggyűlt közönséges szorgos dolgok miatt nem teljesítődhetett; de mihelyt az idő meg engedi, végbe fog vivődni, s az acták által fognak küldőd- ni.”80 Jakab Mihály levéltárnok 1832. február 13-án felszólítja Ka­zinczy Dénes, Ravazdy István és Detrich Miklós urakat, hogy a náluk levő aktákat juttassák vissza a levéltárba. Választ azonban csak Detrich Miklóstól kap, „kinek is declamatióját bemutatja.”81 Ferdényi Antal főszolgabíró 1832. február 16-án felszólította Tisza Lajost az Archívumból kivett 21 rendbeli pereknek a visszaadására. Tisza vála­sza a következő volt. Az első pernek „nyomába nem akadhatott.” A második 1763-beli per a Curia felsőbb megvizsgálásától függő perhez 78 Vörös Károly: A kései feudális nemesi összeírás vizsgálatának tanulságai. In.: A polgárosodás útján. Tanulmányok Magyarország társadalmának átrétegződéséhez a polgári átalakulás korában. Dr. Szabad György (Szerk.) Bp. 1990. 9. 19 A helytörténetírás ... I. i.m. 94-95. 80 HBML. IV.A. 1/a. 74.k. 28/1802., 1802. február 27. 81 U.o. 136.L 214/1832., 1832. február 13. ______________________________________ 66 Major Zoltán László: Adatok Bihar vármegye levéltárának...

Next

/
Thumbnails
Contents