A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)
Tanulmányok - Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története
erőt, a Debrecen Első Takarékpénztár egyik tisztviselőjét Kapros Sándor pénztári vezérigazgatót, a pénztári és jegyzői állásra. A honvédegylet szeptember végén közgyűlést tartott. Ezen többek között, Kapros Gábor helyettes elnök bejelentette, hogy a Simonffy féle 2000 koronát a végrendelet végrehajtótól átvette, - most az a kérdés kinek a kezénél álljon az egylet ezen pénze? A közgyűlés határozatkánt kimondta, hogy a „betéti könyvecske, mint a többi régebbi betéti könyvecskék is a pénztámok őrizete alatt tartassanak, az alapszabályok ide vonatkozó rendelete értelmében”. Kérdésként merült fel, hogy Simonffy féle 2000 koronával mi történjék. Az elnök kivételével a közgyűlés úgy döntött, hogy osszák ki a tagok között, és pedig ez a felosztás rangkülönbség nélkül egyformán történjék azon 25 tag között, kik a hagyaték meglétekor életben voltak és vannak s azon két özvegynek adassék szintén egy-egy rész kiknek férjei a hagyaték megnyílta után haltak meg. E két özvegy Szodorai Sándorné és Kenyeres Mihályné volt. Ezen a közgyűlésen jelentették be, Horváth Pál elnöki tisztéről lemond, amit tudomásul vettek, és elnöknek Kapros Gábort választották meg.72 73 A december 23-i közgyűlésen Nagy József felügyelő bizottsági tag bejelentette, hogy Kapros Gábor elnöki tisztéről lemondott. Másodszor bejelentette, hogy Kapros Gábor a pénztámoki tisztéről is lemondott. A lemondásokat tudomásul vették és elnöknek Nagy Józsefet, pénztárnoknak Báthori Gábort választották meg. Az elnök előadta, hogy tudomása szerint a pénztárban 1000 koronán felüli összeg van, és már évek óta azt a szokást követik, hogy a karácsonyi ünnepek előtt fejenként 10-10 koronát utalnak ki a honvédegylet tagjainak segélyezése címén. A közgyűlés Horváth Pál, Kapros Gábor és Papp Ferenc kivételével, a többi tagoknak fejenként 10-10 korona segélyt fizetett ki. Horváth Pál indítványozta, hogy a honvéd özvegyek részére fejenként 5 korona segély adassék. Az indítványt elfogadták. Horváth Pál bejelentette, hogy felügyelő-bizottsági tagságáról lemond. Az elnök javaslatára Horváth Pál elnöklete alatt Olényi Antalt és Szűcs Bálintot felügyelő bizottsági tagoknak megválasztották. Az egylet 1911. május 5-én a városházán közgyűlést tartott. A közgyűlésen Báthori Gábor pénztári számadását felülvizsgálták és rendben ta264 Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története 72 HBML X 209 3 cs. Jegyzőkönyv a Debreceni Honvéd Egylet 1910 szeptember 9-i közgyűléséről. 73 HBML X 209 1 cs. 104/1910 sz. jegyzőkönyv. ________________________________