A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)

Tanulmányok - Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története

262 nyugalmazott polgármestere és egyleti elnöknél maradt irományokat átvették. El is ment Haiman Károly és Nagy József választmányi tag, hogy kérje az iratokat átadásra. Özv. Simonffy Béláné, mint általános örökös gyenge állapota miatt nem adhatta át a könyveket és irományo­kat, de később átvették. 14-én új vezetőséget választottak. Elnök Hor­váth Pál és alelnök Czében János adótárnok lett.67 68 Választmányi gyű­lést tartottak március 16-án. A közgyűlés azt határozta, hogy özv. Simonffy Bélánét és Sepsy Dezsönét díszokmánnyal tüntetik ki. Tudo­másul vette a közgyűlés, hogy a 22 szegény sorsú honvédnek 10 kor.- át adnak fejenként. Az országos gyűlésre Haiman Károly pénztárost és Nagy Józsefet küldték. Aprilis 30-án rendkívüli közgyűlést tartottak. Azon indítvány pedig, hogy „a m. kir. miniszterelnökség megkérettes- sen miszerint az átíratott választmányi határozatban felemelt indító okok alapján az öreg- honvédek addig engedélyezett járandósága 25 %-al emeltessen fel”, mint helyes, helyben is hagyták. Nagy József ajánlkozott arra, hogy egy bábút készít és azt egy egész öltözékkel és szerelékkel látja el, amit a Debreceni Városi Múzeum számára készít el örök emlékül hogy egy 1848/49 honvéd emléke a nép szeme előtt legyen, lebegjen. A közgyűlés megvizsgálta az ajánlatot és Nagy Jó- zsefnek jóindulatáért elismerését nyilvánította.69 A május 13-án tartott közgyűlés alkalmával az elnök előadta, hogy Simonffy volt elnök által a segélyre utalt baj társak részére készletben hagyott összeg egy részét a közeledő pünkösdi ünnepre való tekintettel kiosztják. 22 fő kap 10- 10 korona segélyt - a 22 főben 4 özvegy is van.70 Május 20-án tartotta évi gyűlését a Honvédegyletek Országos Egyesülete. A gyűlésen meg­emlékeztek azon államférfiakról, akik támogatták az öreg honvédeket és a menházat. Többek között Széli Kálmán, Wekerle Sándor báró Fejérváry Géza kormány-elnökökről. Jékelfalussy Lajos honvédelmi miniszterről, nem különben Bolgár Ferenc honvédelmi államtitkárról, kiknek jóakaró, nemes lelkű gondoskodása a honvéd főtiszti silány nyugdíjat kedvezőbb mértékre emelte és a „közhonvédi nyugdíjat is fokonként emelni törekedett, az időből azonban kifogytak, másrészről Makuch Bertalan: A Debreceni Honvédegylet története 67 HBML X 209 4 cs 68 HBML X 209 1 cs. 126/1909 sz. jegyzőkönyv. 69 HBML X 209 3 cs 70 HBMZ X 209 3 cs. 1910 április 30 Debrecen Honvéd Egylet közgyűlési jegyző­könyve._____________________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents