A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)
Tanulmányok - D. Tóth Béla: Hajdúszoboszló és Debrecen határvitája a 19. század közepén
194 Blaskovich Kálmán debreceni tanácsnok és gazda július S-án felkereste a Nemes tanácsot és az alábbi vallomást tette: „Kösély szegi7 tanyámról a mai alul írt napon haza felé jővén, ott hol az Elep és Szoboszlai határ közötti utón a P. László József tanyájának innénti részéhez értem, egy, a mondott út mentén lekaszált tengeri vonta magára figyelmemet, - tovább haladva láttam, mi szerént a Czitra háton lévő határ dombtól nevezett Polgár, László József tanyájánál lévő másik határ dombig egyenes vonallal minden ottan földet bíró Polgárok életje lekaszálva és elhordva vágynak. - Melly általam látott tény eránt Polgár Kaszás Mihály urnák az elszórt élet összvekaparásával foglalkozó cselédjeitől azt az értesítést vettem, miképpen a tegnapi napon 60 számot haladó, s puska- és vasvillákkal felfegyverkezte- tett Hajdú Szoboszlaiak követték el azon tényt. Elhordván egyszersmind az általok lekaszált életet.”8 A hír vétele után a debreceni tanács még azon a napon eldöntötte, hogy helyszíni vizsgálatra küldi Komlósi László tanácsnokot és a főkapitányt, Tikos István tisztiügyvédet, Kovács Lajos népszószólót és Csáthy Károly h. uradalmi ügyvéd urakat, hogy a „be jelentett tény iránt a hely színén mielőbb viszgálatot tevén, s a határvonalnak a Város ottani tanyákkal bíró polgárjai által ez ideig miként gyakorlott használatairól, maguknak alapos tudományt szerezvén, a törvény szerüleg bébizonyítható jogsértés halasztást nem szenvedhető orvo- soltatást igénylendő voltához képest az uradalmi ügyvéd teendői eránt adjanak utasítást kiküldetésük eredményéről tudósítást tevén.” 9 A jeles tisztségeket betöltő személyekből alakult bizottság néhány nap múlva ellátogatott a helyszínre, s jelentését benyújtotta a tanácsnak. A jelentésből idézzük: „...a hely színére Julius 13-к napján ki menvén az érdeklett kártételeket az e végre fel szólított Balmazújvárosi Bírák által az egyes Birtokosok birtok mennyisége, és az ezen elgázolt vagy levágott és elvitt vetemény minősége szerént azon vonalban, melybe azt a Szoboszlaiak elkövették, megbecsültettük, s egyszersmind az érdeklett vonalat a meddig t. i. a kártétel tétetett, Mérnök Kádár Ferenc Úr által az Újvárosi Bírák jelenlétökben kijelöltettük csóvákkal...Ugyancsak e tárgyban Julius 26-án hely szíD. Tóth Béla: Hajdúszoboszló és Debrecen határvitája... 7 Kösély = patak Szoboszló határában 8 MOL.- D. 80. 24. csomó, 3078/1850. sz. irat. Kiemelés tőlem (T.B.) 9 u. a., a beadvány 1. sz. mellékletéből. Népszószóló = az a személy, aki a közösség érdekeit képviselte a tanácsülésekben._________________________________________